Rost: a "varázsszivacs"
Rost: a “varázsszivacs”
Dr. Bernard Jensen professzor, aki egyike a világ legelismertebb táplálkozási szakértőinek, és számos népszerű, egészséggel kapcsolatos könyv szerzője, a következő szavakat mondta: “Bármely tisztító programnak a béllel kell kezdenie… AZ utóbbi 50 évben, amit betegek gyógyításával töltöttem, teljesen egyértelművé vált számomra, hogy a legtöbb ember egészségügyi gondjait a bél nem megfelelő kezelése okozza. Több mint 300 ezer beteggel szerzett tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy szinte minden esetben először a bélrendszerrel kell foglalkozni ahhoz,hogy a gyógyulás megtörténhessen.”
A rostok fogyasztásának elsődleges célja a kiválasztás. Rostok nélkül a teljes kiválasztás szinte lehetetlen. Az emberi test varázslatos módon úgy épül fel, hogy a benne lévő mérgező anyagok többsége, beleértve az elhalt sejtek millióit is, naponta az emberi szervezet “csatornarendszerébe”, a bélbe kerül. A bélrendszer mérgekkel teli hulladékkal töltődik fel, amire undorodva tekintünk, hozzá sem óhajtunk nyúlni. A szervezetnek azért van szüksége rostokra, hogy ezt a hulladékot kiválaszthassa.
Az élelmi rostok két fő típusát különböztetjük meg: a vízben oldható, illetve az oldhatatlan rostokat. Oldható rostokat gyümölcsökben, babfélékben, borsófélékben, zabkorpában és különösen nagy mennyiségben a chiamagban találunk. (a chia /Salvia columbariae/ az USA-ban jól ismert mag /chia seed/. Mexikóban üdítőital készítésére használják. Beáztatják, amíg szivacsos-nyálkás állapotú nem lesz, majd felöntik vízzel, cukrozzák, citromlét adnak hozzá.
A chiamag vizes közegben zselészerű állagot képez, mely lazítja a béltartalmat, mozgásra kényszeríti a bélizomzatot, és így a béltartalom hamarabb kiürül a testből. Az oldható rostok megkötik a vékonybélben található koleszterint, és ezzel megakadályozzák, hogy az felszívódhasson a vérbe, s így az a széklettel együtt távozik. Bizonyos oldható rostok, mint például a pektin (az almában található) és a guargumi (chiamagban, zabkorpában, hüvelyesekben és a mangóban található) szabályozzák a vércukorszintet, ezáltal csökkentik a cukorbetegségek kialakulásának veszélyét.
A vízben nem oldódó növényi rostok elsősorban a zöld levelekben, a zöldségek héjában és a gabonák héjában található. Kiválasztó rendszerünk nagyon bonyolult, a természet minden részletében tökéletessé tette. A vízben nem oldódó rostok a mikroszkóp alatt úgy festenek, mint a szivacs, és valóban, úgy is szolgálnak bennünket, mint egy varázslatos szivacs, mert minden darabkájuk saját tömegük többszörösét képes mérgekkel teleszívni.
Elgondolkoztál-e már azon, hogy miért szeretjük, ha van szivacs a konyhánkban? A maszatos konyhapultot nem sima anyaggal - papírral vagy műanyag kendővel - töröljük le, hanem szivaccsal. A szivacsok ugyanis rostosak. Ezért könnyebben elvégzik a tisztítást, mert magukba szívják a koszt. Így tesz belünkben az oldhatatlan rost is. Magához ragadja a mérgeket, és a széklet részeként a testen kívülre, a WC-be juttatja azokat. Az oldhatatlan rostok sokkal jobban, mint bármelyik konyhai szivacs, mert tömegük többszörösének megfelelő méreganyagot képesek magukba szívni. Ezért hívom őket varázsszivacsnak.
Ha nem fogyasztunk rostokat, akkor a hulladék zöme felhalmozódik a szervezetünkben. Testünk oly csodálatosan alkottatott meg, hogy szinte minden mérgező anyag a belekbe kerül. A bél az emberi szervezet “csatornarendszere”. Tudnod kell, hogy naponta kilogrammnyi nagyságú méregtől kell a szervezetednek megszabadulnia! Honnan erednek a mérgek? Nemcsak a belélegzett porból és azbesztből, emészthetetlen ételekből, elfogyasztott nehézfémekből és növényvédő szerekből. Jelentős mennyiség a saját testünk elhalt sejtjeiből származik! Mivel közismert, hogy sejtjeink parányiak, ezért azt hihetnénk, hogy az elhalt sejtek nem képeznek komoly hulladékmennyiséget. Tévedés. Gondolj csak arra a tényre, hogy tested atomjainak kb. 98 %-a egy év alatt kicserélődik! Ez azt jelenti, hogy kb. 35-50 kg tömegű, vagy még ennél is több elhalt sejt távozik a szervezetünkből évente. Ha nem távoznának el, akkor iszonyú méregként hatnának, hiszen pusztulásuk után azonnal elkezdenek rothadni. Fontos megértenünk, hogy ha nem fogyasztunk elegendő rostot, akkor sokkal több szemetet halmozunk fel, mint amennyit a szervezetünk kezelni képes!
Ahogy a konyhánkat sem tudjuk szivacs nélkül tisztán tartani, az emberi szervezet sem képes a kiválasztásra rostok nélkül. Képzeld el magad, amint megpróbál kitakarítani egy maszatos nagy konyhát egy műanyag kaparóval! Ami engem illet, én bizony feladnám… Az emberi szervezet azonban nem adja fel, de ha nincs a testünkben elegendő rost, akkor a bőrünk próbálja meg átvenni a kiválasztás feladatát, amitől persze durva és egyenetlen lesz. Ha a beleink eldugultak, akkor a szervezetünk megpróbál több nyákot kiválasztani a szemünkön, orrunkon és torkunkon át; többet izzadunk; tehát a test minden lehetséges csatornán keresztül beindítja az ürítést. Csakhogy ez olyan, mintha a háztartási szemetet az ablakon keresztül öntenénk ki, ahelyett, hogy kivinnénk az ajtón át a kukába. Ha elegendő oldhatatlan rostot fogyasztunk, azzal “kitárjuk a kukához vezető ajtót”, és a test méregtelenítése könnyen és természetesen módon történik meg.
Valószínűleg kíváncsi vagy, vajon mennyi rostot kell fogyasztani az optimális egészség fenntartásához. Egy átlagos,
A zöld levelűek gazdag fehérjetartalma
A zöld levelűek gazdag fehérjetartalma
“Véleményem szerint a tudósok még nem kutatták fel annak a számtalan magnak,
levélnek és gyümölcsnek a rejtett lehetőségeit,
amelyek pedig az emberiség legteljesebb táplálékát kínálják.”
Mahatma Gandhi
Minden fehérjemolekula egy-egy aminosavlánc. Esszenciális aminosavnak nevezzük azt az aminosavat, amelyre ugyan szükségünk van, ám szervezetünk azt képtelen előállítani, ezért táplálékunk részeként kell azt testünkbe bejuttatni. Az emberi tápláléknak mind a 9 esszenciális aminosavat tartalmaznia kell, méghozzá megfelelő mennyiségben.
- Colin Campbell professzor a Kínai tanulmány című könyvében kifejti, hogy az Egyesült Államokban hivatalosan ajánlott napi fehérjebevitel túlbecsült. Az emberek és a csimpánzok étrendjéről szóló tanulmányok összehasonlítása is ezt sugallja. “A csimpánzok alacsony, de állandó szintű fehérjebevitelről gondoskodnak, mert elsősorban a gyümölcsökre összpontosítanak…”
Utánanéztem egy tucatnyi zöld levél tápanyagtartalmának, és örömmel láttam, hogy amelyik aminosavból az egyikben kevés, abból a másikban sok van. Ha tehát változatosan fogyasztjuk a zöld leveleket, akkor bőségesen kielégíthetjük velük szervezetünk teljes esszenciális aminosavszükségletét.
A következő táblázatban megtaláljuk a leveles kel és a disznóparéj esszenciális aminosav-tartalmát. Azért választottam a leveles kelt, mert a legtöbb zöldségpiacon megvásárolható. A disznóparéj pedig a legismertebb ehető gyomnövény, amely többféle éghajlaton is megterem. A legtöbb termelő be tudja azonosítani a disznóparéjt.
A táblázat bal oldali oszlopában az átlagos felnőtt ember számára ajánlott aminosavak mennyiségét láthatjuk. A jobb oldali oszlopban pedig azoknak az aminosavaknak a mennyiségét, amelyek megtalálhatók a leveles kelben és a disznóparéjban.
Láthatjuk, hogy a sötétzöld levelű zöldségek az ajánlott napi mennyiséghez hasonló vagy még annál is több aminosavat tartalmaznak. Az is kiderül a táblázatból, hogy már fél kilogramm leveles kelnek nagyobb a fehérjetartalma, mint az ajánlott napi fehérjebevitel. Mivel azonban tévesen a növények minden részét (gyökerét, szárát, virágát, hajtását, levelét stb.) a zöldségek csoportjába sorolták, és feltételezték, hogy valamennyinek ugyanolyanok a tulajdonságai, ebből tévesen arra a következtetésre jutottak, hogy a zöld levelek alig tartalmaznak fehérjét. Ez a pontatlan következtetés évtizedekre negatívan befolyásolta az emberek táplálkozási szokásait, és végső soron a szenvedésükhöz vezetett.
Mivel nem kutatták a zöldek tápanyagtartalmát, az emberek többsége nem volt tisztában a tulajdonságaikkal, számos szakembert is beleértve. Dr. Joel Fuhrman így fogalmaz Egyél, hogy élhess! című könyvében: “még az orvosok és a dietetikusok is meglepődtek, amikor megtudták, hogy nagyobb mennyiségű zöld levélhajtás fogyasztásával sok fehérjéhez juthat szervezetünk.”
Honnan juthatunk fehérjéhez? - hangzik el sokszor a kérdés. Ha tudunk a zöldségek körüli zűrzavarról, érthetjük, miért vált ez a kérdés oly gyakorivá. Mivel a legtöbb ember nem volt tisztában a zöldek nagy esszenciális aminosav-tartalmával, ezért olyan ételeket ettek, amelyek közismerten nagy fehérjetartalmúak.
Szeretném azonban megmagyarázni a húsban, a tejtermékekben, a halban stb. található összetett fehérjék, illetve a zöldségekben, a gyümölcsökben és különösen a zöld levelekben található egyedi aminosavak közti jelentős különbséget.
Szervezetünk sokkal könnyebben hoz létre fehérjét a zöldek egyedi aminosav-választékából, mint azokból a számára idegen, komplex, hosszú láncú fehérjemolekulákból, amelyek pl. a marha-, vagy a csirkehúsban találhatóak. Hadd érzékeltessem az összetett fehérjék és az egyedi aminosavak felhasználása közti különbséget egy hasonlattal.
Képzeld el, hogy a lányodnak esküvői ruhát készítesz. A hús összetett fehérjéinek fogyasztása ebben a hasonlatban azt jelenti, hogy befáradsz egy használtruha-üzletbe, ahol megveszed több ember használt ruháját, majd otthon hosszú órákat töltesz azzal, hogy azok legjobb részeit kivágva új ruhát varrj a lányodnak. Ez a megoldás rengeteg időt vesz igénybe, és ménkű sok hulladékot hagy maga után. Ráadásul képtelenség lenne így valóban tökéletes ruhát varrni.
Az egyedi aminosavak fogyasztása viszont olyan, mintha elvinnéd a lányodat egy textilüzletbe, hogy gyönyörű ruhaanyagot, csipkét, gombokat, szalagot, varrófonalat, gyöngyöket vásároljatok. Ezekből az általatok kiválasztott alapanyagokból aztán csodálatos ruhát készíthetsz neki, ami tökéletesen illeszkedik egyedi alkatához.
Amikor zöld levelet eszel, az olyan, mintha a nap sugarai és a klorofill által frissen létrehozott, új aminosavakat “vásárolnál”, amiket szervezeted arra fog használni, hogy - saját, egyedi DNS-ednek megfelelően - regenerálja önmagát.
Állati eredetű fehérje fogyasztásakor viszont a szervezeted csak nagy nehézségek árán tud egyik másik élőlény számára készült, összetett molekulából - ami az emberi fehérjétől jelentősen eltérő aminosav-kombinációból áll - a te számodra megfelelő fehérjemolekulát produkálni. Ráadásul nagyon valószínű, hogy ennek kapcsán rengeteg nehezen emészthető, a szervezeted számára fölösleges fehérjéhez is jutsz.
Ezek a fehérjefregmentumok hulladékként hosszú ideig lebegnek véráramodban, esetleg allergiát és egyéb egészségügyi problémát okozva. Utóbbi állítást támasztják alá a Harvard Egyetem táplálkozási tanszékén dolgozó W.A. Walker professzor szavai: “az emésztetlen fehérjék felszívódhatnak a vérbe. Ezek a nagy molekulák hozzájárulnak különböző ételallergiák, valamint immunológiai rendellenességek kialakulásához.”
Az állati eredetű fehérjék fogyasztásának groteszk következménye az is, hogy manapság sokan szenvednek aminosavhiányban. Ez a hiányállapot nem csupán az egészséget veszélyezteti, hanem még az érzékszervek működését, az érzelmi életet és a viselkedést is drasztikusan befolyásolja.
A szervezet a neurotranszmitterek előállításához számos esszenciális aminosavat, pl. tirozint, triptofánt, glutamint, hisztamint is igényel. A neurotranszmitterek olyan természetes vegyületek, amelyek lehetővé teszik az agysejtek közötti kommunikációt. Ezek a kémiai anyagok kulcsszerepet játszanak emlékezőképességünk, hangulatunk, tanulási képességünk és alvásmenetünk alakulásában. Nem véletlen hát, hogy mentális egészséggel kapcsolatos kutatásban már kb. három évtizede intenzíven foglalkoznak a neurotranszmitterekkel.
Julia Ross táplálkozási pszichológus azt találta, hogy ha szervezetünkből hiányoznak bizonyos aminosavak, akokor mentális és élettani egyensúlyvesztés következhet be, és az illető sóvárogni fog bizonyos ételek, illetve anyagok után.
Ha például nem jut tirozin és fenilalanin aminosav a szervezetbe, akkor a következő tünetek léphetnek fel:
depresszió, energiahiány, a koncentrálóképesség hiánya, figyelemzavar.
Az említett aminosavak hiánya a következő, egészségtelen anyagok iránt okoz sóvárgást:
édesség, keményítő, csokoládé, aszpartam, alkohol, marihuána, koffein, kokain, dohány.
Hivatalos adatforrások alapján kiszámoltam, hogy ebből a két esszenciális aminosavból milyen mennyiséget tartalmaz a csirkehús, illetve a sötétzöld endívia:
Egy adag csirkehús Egy fej endívia
222 mg tirozin 205 mg tirozin
261 mg fenilalanin 272 mg fenilalanin
Láthatjuk, hogy - a közhiedelemmel ellentétben - a zöld levelekben rengeteg jó minőségű fehérje van. T. Colin Campbell professzor szerint: “Számos meggyőző bizonyíték szól amellett, ahogy az úgynevezett ‘rossz minőségű’ növényi fehérje, amely fogyasztása a szervezetben új fehérjék lassú, de folyamatosan tartó szintézisét teszi lehetővé, valójában a létező legegészségesebb fehérje”. A zöld levelek fehérjéi például sohasem okoznak mellékhatásként rákbetegséget. Mégis, sok szakkönyvben a fehérjeforrások felsorolásakor a zöldeket még csak meg sem említik, egyszerűen azért, mert nem végeztek e téren elegendő kutatást. A zöld levelek elég fehérjét tartalmaznak a legelő állatok izomzatának felépítéséhez is. Ennek fényes bizonyítékát egy amerikai barátomból, Peter Hagertytől hallottam, aki gazdaként dolgozik, és pszichológiából diplomázott a Harvard Egyetemen.
Idézem őt: “Amikor a juhok koncentrátumot esznek, pl. őrölt kukoricát vagy zabot, sokkal gyorsabban híznak, mint amikor füvet legelnek, de amint eléri a 60 kg-ot - a vágási súlyuk 90 %-át -, a koncentrátumokat nem izommá, hanem zsírrá kezdi alakítani a szervezetük. Ez hátrányos a vásárlónak, mert a bárányhúsról le kell fejtenie a zsírfölösleget, s azt ki kell dobnia. Ha viszont a bárányok fűvel táplálkoznak, akkor ugyan lassabban gyarapodik a súlyuk, a vágósúlyukat elérve viszont a húsuk csak minimális mennyiségű zsírt tartalmaz. A megfigyelésem tehát az, hogy a koncentrátumok hizlalnak, a füvek pedig izmokat építenek.”
Összefoglalva: az elfogyasztott zöld levelek egyedi aminosavak formájában szolgáltatják szervezetünk számára a fehérjeforrást. Ezeket az aminosavakat a szervezet könnyebben hasznosítja, mint az összetett fehérjéket. Megfelelően válogatva a zöld leveleket, szervezetünk valamennyi, számára szükséges fehérjéhez hozzájuthat.
A zöld levelűek: új ételcsoport
A zöld levelűek: új ételcsoport
Kíváncsi vagyok, vajon az olyan zöld levelű növények, mint amilyen pl. a leveles kel, a római saláta, a spenót vagy répa zöldje, miként kerülnek a zöldség kategóriába? Miért nevezünk egymástól óriási mértékben különböző növényféléket egységesen zöldségnek?
Az egyik helyi biobolt vezetője arról panaszkodott, hogy vevői gyakran összezavarodnak, mire a 150-félénél is több termékből megtalálják azt a bizonyosat, amit keresnek, mert csupán egyetlen megnevezés van feltüntetve: “zöldségek”. Szerinte a “zöldségeket” jellegzetes hasonlóságaik alapján több, kisebb csoportba kéne felosztani. Például: gyökerek (répák, céklák, retekfélék stb.), virágok (brokkoli, karfiol, articsóka stb.), nem édes gyümölcsök (uborka, cukkini, tökfélék, paradicsom stb.). A hasonló tápértékű élelmiszerek összecsoportosítása nem csak abban segítene a vásárlóknak, hogy gyorsabban megtalálják a szükséges élelmiszert, hanem abban is, hogy több növényi ételt megismerjenek, és ily módon változatosabbá tegyék étrendjüket.
Szerintem arról van szó, hogy az emberek nem tartották a növényeket elég fontosnak ahhoz, hogy alaposan csoportba osszák őket. Még egy szokványos szupermarketben is láthatjuk, hogy a többi élelmiszerrészlegben aprólékos osztályozást találunk. Például a húsosztályon kapható baromfi, hal és hús, ami tovább tagozódik: borjúhús, darált hús, csontok stb. Minden egyes tételt pontosan osztályoznak, azt is meghatározva, hogy az állat melyik részéből származik. A sajtoknak is megvan a maguk külön osztályozása. Soha, senki sem sorolná a sajtot és a húst a “szendvicsétel” kategóriába, mert az csak zavart okozna az emberek fejében.
A terményrészlegnél mégis ezt a hibás és zavaros csoportosítást alkalmazzák, amely akár egészségügyi gondot is okozhat. Ha például egy kalap alá veszik a gyökérzöldségeket, a paradicsomot és a rebarbarát, az arra indíthatja a vásárlót, hogy helytelenül párosítsa ételeit. Ha ugyanis egyszerre eszünk keményítőtartalmú gumót és savanyú gyümölcsöt vagy zöldséget, akkor beleinkben erjedés és gázosodás alakul ki.
A zöld levelű növények, és zöldségek azonos kategóriába sorolása azt okozta, hogy a legtöbben rosszul alkalmazták az ételpárosítás szabályát. E zavar miatt sokan megkérdezték tőlem, hogy helyes-e összeturmixolni a gyümölcsöt a zöld levelekkel. Azt hallották ugyanis, hogy “gyümölcsöt és zöldséget helytelen együtt fogyasztani.” Valóban igaz, hogy a keményítőtartalmú gyökérzöldséget nem célszerű együtt fogyasztani gyümöccsel. Az ilyen kombináció ugyanis gázosodást okozhat a belekben. A zöld levelek azonban nem tartoznak a zöldségek közé, és nincs bennünk keményítő! Valójában a zöld levelűek az egyetlen olyan ételcsoport, amelyik segít a többi étel emésztésében azáltal, hogy serkenti az emésztő enzimek kiválasztódását. Így aztán a zöld levelek bármilyen más étellel párosíthatók. Továbbá lejegyezték, hogy a csimpánzok gyakran fogyasztanak gyümölcsöket és leveleket ugyanarról a fáról, ugyanazon etetési idő alatt. Jane Goodall és más kutatók megfigyelték, ahogy a majmok a gyümölcsöt levelekbe göngyölték, és az így kapott “szendvicset” fogyasztották el.
Továbbá félreértés is adódik abból, hogy a zöld leveleket és a zöldségeket egy csoportba sorolták. Ez a helytelen általánosítás ahhoz a téves következtetéshez vezetett, hogy sokan - még számos kutató is - azt hiszi, hogy a zöld levelek kevés fehérjét tartalmaznak. Tévedés! A zöld levelek kiváló fehérjeforrások, amint az a következő fejezetből is majd kiderül.
Javaslom, válasszuk le a zöld levelű növényeket a zöldségekről egyszer és mindenkorra! A zöld levélhajtások soha nem kapták meg a kellő figyelmet, és nem kutatták őket megfelelő módon, mert helytelenül a zöldségek csoportjába kerültek. A legtöbb nyelvben még rendes nevük sincs. A “sötétzöld levelű zöldségek” elnevezés túlságosan hosszú, és kényelmetlen a használata, olyan, mintha azt mondanánk, hogy “az állat, amelyiknek szarva van és tejet ad”.
A zöld levelek tápanyagtartalmáról ma még nem létezik átfogó adatbázis. A könyvhöz különböző országok magazinjainak és könyveinek információmorzsáit kellett összegyűjtenem, és még így sincs meg minden adat. Például sehol sem találtam a répa zöldjének tápanyagtartalmára vonatkozó adatokat. Ahhoz azonban elegendő ismeretekhez jutottam, hogy levonjak néhány lényeges következtetést: a zöld levelűek olyan alapvető élelmiszercsoport, amely a legjobban megfelel az ember táplálkozási igényeinek.
Az alábbi táblázatban láthatjuk az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium által kibocsátott, javasolt napi ásványianyag- és vitaminbeviteli értékeket a kelkáposzta és a disznóparéj vonatkozásában. Ezekből az adatokból látható, hogy a zöld levelek az emberi táplálkozás számára valóban rendkívüliek.
Miért nehéz szeretni a zöldeket?
Miért nehéz szeretni a zöldeket?
“A várható élettartam ugrásszerűen megnőne, ha a zöld leveleknek
olyan jó lenne az illata, mint a szalonnának.”
Doug Larson
A zöld leveleket soha nem foglalták bele az étrendi piramisba önálló ételcsoportként, mert az emberek soha nem tekintettek rájuk valódi ételként. A répa zöldjében sokkal több tápanyag van, mint a gyökerében, ám a vélemény, miszerint a zöld levelek nyulaknak, birkáknak és teheneknek valók, visszatartotta az embereket attól, hogy a répa zöldjét is beletegyék a salátájukba. Laza mozdulattal eldobjuk a répa legtáplálóbb részét! A zöldségek gyökerei sokkal finomabbak az emberi ízlelés számára, mint azok zöld levelei, mert több cukrot és vizet tartalmaznak. A levelek, tápanyagtartalmuk miatt keserűbbek.
A következő táblázatok világosan jelzik a levelek tápanyagfölényét a gyökerekkel szemben három növény - a cékla, a petrezselyem és a fehérrépa - esetében. Három vonatkozásban múlják felül a gyökerek a leveleket: kalória-, szénhidrát és cukortartalomban. (Utóbbi szempontból a fehérrépa kivétel.) Emiatt érezzük a gyökereket jobb ízűnek, mint a leveleiket. Remélem, néhány számadat azonban majd elgondolkoztat. A cékla levele például 7-szer több kalciumot és 192-szer több A-vitamint tartalmaz, mint a gyökere! A fehérrépa levelében 2500-szor több K-vitamin található, mint a gyökerében! Gondoljunk arra a sok ezer tonnányi, értékes táplálékra, a gyökérzöldségek zöld leveleire, amit tudatlanságunk miatt eddig minden évben kidobtunk, miközben az emberek többsége - részben az elégtelen táplálkozás okozta - krónikus betegségekben szenved!
Joggal vethető fel a kérdés: vajon miért nem érezzük finomnak a zöld leveleket? Talán nem elég bölcs a testünk ahhoz, hogy ösztönösen kívánja azt, ami hasznos neki? Életemben mindössze néhányszor találkoztam olyan emberrel, aki szerette és kívánta is a zöldeket. Ők elmesélték, hogy gyerekkorukban a szüleik nem adtak nekik - az ízlelőbimbóikat izgató - cukrot és sült ételeket. Ezeket a barátaimat a világ legszerencsésebb emberei közé sorolom. Ösztönösen rajonganak az uborkáért és a friss paradicsomért. Ha zöldborsót látnak, összefut a nyál a szájukban. Vanessa barátom így fogalmazott: “”Mindig az egyszerű ételek ízlettek a legjobban. Addig nem tudsz igazán értékelni egy ételt, amíg ki nem próbálod csak úgy, magában. Akkor érzed igazán a valódi ízét! Amikor anyámmal buliba megyünk, kihalásszuk a sajt alól a köretként feltálalt zöld leveleket, és azt esszük meg. Persze jobban örülnénk, ha a saláta nem a sajt alatt, hanem fölötte lenne, de örülök, hogy egyáltalán van.”
Az emberek nagy többsége azonban ugyancsak furcsának találná, ha egy partin az asztalon csak uborkát, paradicsomot és nyers zöldborsót találnának, a zöld levelekről nem is szólva… Számomra egyértelműnek tűnik, hogy ha kívánjuk az olyan izgató ételeket, mint amilyen a cukor, a koffein és a fehér liszt, az azt jelzi, hogy homeosztázisunk valójában “kificamodott”.
Az elmúlt évszázadok során az emberi szervezet módosult. Az izgató ízű ételek étvágygerjesztőbbé váltak számunkra, mint a természetes, feldolgozatlan táplálékok. Azt azonban mindenki elismeri, hogy nem nőhetünk fel csupán csokoládén és főtt tésztán, bármennyire is ízletesnek tűnnek. Kutatásom során megtudtam, hogy sokan még akkor sem egyeznének bele valamilyen keserves diétába, ha halálos betegségben szenvednének, és gyógyulásuk az étrendjük megváltoztatásán múlna. Ám sokakat foglalkoztat komolyan a kérdés: “Mit kellene ennünk, hogy egészségesek legyünk? Hogyan tápláljuk gyermekeinket egészségesen?” Szerencsére a zöld turmixok nemcsak táplálóak, hanem rendkívül finomak, még a gyerekek számára is.
Meggyőződésem, hogy helyre lehet állítani azt a természetes képességünket, hogy újra szeressük és kívánjuk az egészséges ételeket. Még akkor is, ha az évek során pokolian erős függőséget fejlesztettünk ki magunkban a nem természetes ételekkel kapcsolatban.
A zöld turmixok forradalma
A zöld turmixok forradalma
Kutatásaim révén kiderült számomra, hogy a csimpánzok kimondottan szeretik a zöld levelek ízét. Az állatkertben megfigyeltem, mennyire izgatottá váltak, amikor friss akáclombot, fiatal, puha pálmalevelet vagy káposztát kaptak. Annyira föllelkesedtem ettől, hogy odaléptem az utat szegélyező akácfákhoz, letéptem egy levelet, és elkezdtem rágni… Hát mint mondjak, nem ízlett, ami gondot jelentett számomra, mert minden jel amellett szólt, hogy zöld levelekkel kell kiegészíteni nyers étrendünket.
Azt mondogattam magamban: “meg kell ennem a zöld leveleimet”. Néha úgy “csaltam”, hogy kifacsartam a levüket. Gyorsan megittam egy csésze zöld levet, és néhány napra ettől jónak éreztem magam.
Vagy készítettem valami ízletes, nyers öntetet, amibe “beleloptam” a zöld leveleket. Így is élvezni tudtam a zöldeket. Az azonban elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy leülök, és elmajszolok egy fél káposztát vagy egy marék spenótot.
Én tehát nem szerettem a zöldeket, férjem, Igor azonban egyenesen utálta őket. Ő úgy nőtt fel, hogy a szülei főleg húst és kenyeret tettek elé, mint minden “rendes orosz ember” elé. Amikor Oroszországban éltünk, az üzletekben sohasem láttunk semmilyen zöldet. Csak nyaranta tudtak az emberek kaprot, petrezselymet és zöldhagymát vásárolni, a kistermelők piacán. Emlékszem, hogy salátát nyaranta csak kb. kétszer láttam, és emiatt egzotikus és ritka valaminek véltem.
Minél többet olvastam a zöldek tápértékéről, annál erősebb meggyőződésemmé vált, hogy az ember számára ezek a legfontosabb táplálékok. “Bárcsak megtalálnám a módját, hogy eléggé élvezzem az ízüket ahhoz, hogy elfogyasszam belőlük a tökéletes egészséghez szükséges mennyiséget!” - gondoltam magamban. Számtalanszor nekiduráltam magam, hogy nagy mennyiségű zöld levelet fogok enni saláta formájában, ám újra és újra kudarcot vallottam. Kétcsészényi, aprított zöld levél elfogyasztása után gyomorégésem vagy hányingerem támadt…
Egy alkalommal épp biológiai tárgyú könyvet forgattam, amikor az olvasottak hatására elmerengtem a tényen, hogy a növényeknek hihetetlenül erős szerkezetük van. A cellulóz, ami a növények fő alkotóeleme, a világ egyik legerősebb molekuláris szerkezete. A zöld levelekben több a tápanyag, mint bármely más ételcsoportban, de az összes tápanyag a növények sejtjeiben van elraktározva. Ezek a sejtek azonban olyan ellenálló anyagból készültek, valószínűleg azért, hogy - megnehezítve az állatoknak, hogy megegyék őket - növeljék a növény életben maradási esélyét. Ahhoz, hogy a sejtekben található összes értékes tápanyaghoz hozzájussunk, a sejtfalat át kell törni. Ezeknek az erős sejteknek az áttörése azonban nem könnyű feladat. Ez az oka, hogy alapos rágás nélkül nem tudjuk a tápanyagszükségletünket e zöld levelekkel kielégíteni.
Egyszerűen megfogalmazva: ahhoz, hogy hozzájussunk a sejtekben tárolt előnyökhöz, krémes állagúra kell összerágni a leveleket. Ráadásul ahhoz, hogy meg is emésszük az így kiszabadított ásványi anyagokat és vitaminokat, a gyomorban lévő gyomorsavnak nagyon erősnek kell lennie, 1 és 2 közötti pH-értékűnek.
Ez a két feltétel alapvető ahhoz, hogy a zöldekben található tápanyagok felszívódhassanak. Amikor eleinte próbáltam zöld leveleket enni, nyilván nem rágtam meg elég jól a leveleket, és talán a gyomorsavam pH-ja sem volt megfelelő. Az eredmény az lett, hogy - amint írtam - emésztési zavar kellemetlen jeleit tapasztaltam magamon, és idegenkedés alakult ki bennem a zöld levelekkel kapcsolatban.
Mivel egy mai, középkorú ember már évtizedek óta többszörösen feldolgozott ételeken él, elveszítette az alapos rágás képességét. Az állkapcsunk a törzsfejlődés során annyira keskennyé vált, hogy sokunknak még azt követően is fogszabályzót kell hordanunk, hogy kihúzták a bölcsességfogunkat. Az állkapcsunk izmai túlságosan elgyengültek ahhoz, hogy alaposan szétrágjuk a nyers rostokat. A fogorvosom számtalanszor tanácsolta, hogy legyek gyengéd a fogaimhoz, és ne harapjak kemény gyümölcsbe, hanem inkább reszeljem le az almát és a sárgarépát. Közismert, hogy az emberi fogazat mennyire gyenge, hiszen a legtöbb embernek tömöttek a fogai és gyakori a fogpótlás is. Emiatt viszont gyakorlatilag lehetetlen számunkra a zöldek optimális állagúra való összerágása.
Ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálom a Vitamix turmixgépemmel “megrágatni” a zöldjeimet. Először egy halom kelkáposztalevelet turmixoltam össze vízzel. Azt gondoltam, hogy majd becsukom a szememet, befogom az orromat, és megiszom. De amit levettem a turmixgép fedelét, gyorsan visszazártam, mert az erős szagtól émelyegni kezdtem.
Az a sötétzöld, majdnem fekete lé teljesen fogyaszthatatlan volt számomra. Némi töprengés után hozzáturmixoltam még néhány banánt. Ezzel kezdődött meg a varázslat! Lassan, némi izgalommal levettem a fedelet, beleszagoltam a turmixba, és legnagyobb meglepetésemre az élénkzöld kotyvaléknak kifejezetten kellemes illata volt! Óvatosan belekortyoltam, és teljesen felvillanyozódtam! Több volt, mint jóízű! Nem túl édes, nem túl keserű, a legszokatlanabb íz, amit valaha éreztem, és csupán egyetlen szópár illett rá: tömény frissesség.
Négy óra alatt az egész mennyiséget elkortyolgattam. (Sok-sok kelkáposztalevélből, 4 banánból és 9 dl vízből készült a turmix.) Pompásan éreztem magam, és készítettem egy újabb adagot. Diadalmasan nyugtáztam, hogy életemben először sikerült két nagy maroknyi zöld levelet egyetlen nap alatt beburkolnom. Ráadásul olaj vagy só nélkül! És élveztem! A gyomrom nyugton maradt, én pedig boldog voltam, hogy elértem célomat.
Ez 2004 augusztusában történt. A zöld levelekkel kapcsolatos dilemmámra - hirtelen és váratlanul - pofonegyszerű megoldás született. Olyan kevés időmet vette igénybe a zöld levelek ilyen formában történő elkészítése és fogyasztása, hogy természetesen tovább folytattam a kísérletezést a zöld levelek és a gyümölcsök kombinálásával.
Be kell vallanom, hogy a zöld levelek turmixolásának ötlete nem az én fejemből pattant ki először. Tizenegy évvel ezelőtt, amikor a családommal a michigani Kreatív Egészségközpontban a nyers ételek elkészítését tanultuk, már hallottunk egy “energialevesről”, amely egyedülállóan gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik. Ezt a “levest” - ami összeturmixol csírákból, avokadóból és almából állt - dr. Ann Wigmore találta fel, aki az élő ételek fogyasztásának XX. századi úttörője volt. Bár számtalanszor elmondták, hogy milyen remek hatású ez az “energialeves”, az intézet vendégei képtelenek voltak abból néhány kanálnál többet enni, mert senkinek sem ízlett.
Az “energialeves” előnyeiről szóló beszámolók akkora hatással voltak rám, hogy amikor hazatértem Michigenből, kétségbeesetten kísérletezni kezdtem vele. Próbáltam javítani az ízén, mert örültem volna, ha a családom is elkezdi fogyasztani. Az íz tökéletesítésére tett erőfeszítéseimmel akkor hagytam föl, amikor egy nap a hátsó udvarból azt hallottam, hogy Válja nevetve szól Szergejnek: “Meneküljünk! Anyu már megint azt a zöld förmedvényt készíti!”
Az “energialeves” gyógyerejét alátámasztó bizonyítékok ellenére azt tapasztaltam, hogy még azok sem tudták magukat rávenni annak rendszeres fogyasztására, akik pedig igazán akarták, mert egészségi állapotuk miatt valóban nagy szükségük lett volna rá.
Számomra elképesztő, hogy 11 évvel az - elfeledett - “energialevessel” való találkozásom után fölbukkant bennem a zöld levelek turmixolásának ötlete, ám ezúttal teljesen új vonatkozásban. Amikor elkezdtem zöld turmixokat inni, senkinek sem beszéltem róla, mert semmi jelentőset nem vártam tőle. Mivel nem volt semmilyen komolyabb egészségügyi problémám, nem is tapasztaltam drámai változást. csupán annyi volt vele a célom, hogy nem óhajtottam látványosan öregedni.
Ám kb. egy hónappal azt követően, hogy - hullámzó rendszerességgel - beiktattam étrendembe a zöld turmixokat, két, gyerekkorom óta meglévő szemölcsöm eltűnt a testemről, és energikusabbnak éreztem magam, mint valaha. Ennek hatására beszéltem a dologról a családomnak és barátainknak. Következő változásként azt észleltem, hogy egyáltalán nem kívántam azokat a nehéz ételeket - pl. dióféléket és sós “kekszeket” -, amelyekre esténként korábban szinte mindig vágytam. Továbbá: eltűntek az arcomról a ráncok, és kezdtem bókokat kapni, hogy milyen jól nézek ki. A körmeim erősebbek lettek, a látásom élesebbé vált, és kifejezetten kellemes lett a szám íze, még reggel, ébredéskor is, amit pedig utoljára csak igen fiatal koromban tapasztaltam.
Az álmom tehát végre megvalósult! Mindennap rengeteg zöld italt ittam. Kezdtem könnyebbnek érezni magam, s az energiaszintem megnőtt. A szervezetem a jelek szerint annyira ki volt éhezve a zöldekre, hogy több héten keresztül szinte csaknem teljesen zöld turmixon éltem. Hatására egyszerű gyümölcsökre és zöldségekre vágytam csupán, s nem rafinált, ízes konyhai produkciókra. Az olajos ételek iránti gusztusom is drasztikusan lecsökkent, és abbahagytam mindenféle só fogyasztását, még tengeri algát sem használtam fűszerezésre.
Két héttel később, amikor a férjemmel Kaliforniában jártunk, séta közben egy út menti erdei mályva sötétzöld leveleit pillantottam meg, mire összefutott a nyál a számban. Megkívántam. Mondtam Igornak, aki ezen már meg se lepődött. Az utóbbi időben ugyanis jelentős változást tapasztalt nálam. Ahelyett, hogy hatalmas adag salátát készítettem volna magamnak aprított zöldségekből, avokádóból, tengeri sóból, sok hagymából és olívaolajból, mindössze egy marék salátalevelet és néhány paradicsomot vágtam össze, amit meglocsoltam citromlével, és nagy élvezettel eszegettem, miközben vígan dudorásztam. Nem hiányoztak az éveket át fogyasztott fogások, tökéletesen elégedett voltam ezzel az egyszerű étrenddel. Immár tudtam, hogy az emberi szervezet meg tudja tanulni, hogy kívánja a zöld leveleket!
Más meglepő változást is észleltem. Korábban, ha elfáradtam, sokszor megesett, hogy egészségtelen ételekre vágytam. Például, ha egész éjjel utaztunk, olyankor nagyon megkívántam valamilyen nehéz nyers ételt, sőt még olyan orosz főtt ételeket is, amilyeneket pedig már több mint egy évtizede nem ettem. Az éhségérzet ilyenkor rendkívül erősen jelentkezett, és persze nagyon zavart. Hatására gyorsan összeütöttem magamnak valamilyen nehéz nyers ételt, pl. magokból készült sajtot, sós kekszet, vagy teletömtem magam diófélékkel, néha még késő este is. Sokan számoltak be hasonló jelenségről. Azt is megfigyeltem magamon, hogy amikor késő este érkeztem haza az irodából - gyakran 10 óra után -, és otthon olvastam vagy videóztam, ha ekkor megengedtem magamnak egy almát vagy egy maroknyi diófélét, akkor hajlamos voltam tovább nassolgatni, ám sohasem jutottam el az elégedettség érzéséig. De ha erősnek bizonyultam is, és hozzá se nyúltam semmilyen ételhez, akkor is állandóan az evésen járt az eszem.
A zöld turmixok ivásának megkezdésével megszűntek az ilyen jellegű éhségrohamaim. Ez idő tájt történt, hogy a férjem felfigyelt a viselkedésemben mutatkozó változásra. Egy nehéz munkanap után ő még mindig éhesnek érezte magát, míg én lazán és vidáman elvoltam egy könyvvel, vagy jókedvűen beszélgettem vele. Ennek láttán és az egészségi állapotomban bekövetkezett jelentős javulás hatására csatlakozott hozzám. Valahányszor zöld turmixot készítettem magamnak, ő is kért egy csészényit “abból a zöld izéből”.
Mivel egyikünk sem szenvedett semmilyen betegségben, ezért eleinte nem tudtuk, hogy csupán a lelkesedés pozitív hatását érezzük, vagy valóban javult a közérzetünk. Ám hamarosan Igor is és én is a megújulás jeleit tapasztaltuk magunkon, mert kezdtünk megfiatalodni. Mindössze két hónapnyi zöldturmix-ivás hatására Igor őszes szakálla és bajusza kezdett visszafeketedni, amitől úgy festett, mint első találkozásunkkor.
Külseje megfiatalodásának hatására Igor annyira fellelkesült, hogy ő lett a családunk “zöldturmix-bajnoka”. Korán fölkelt, csak hogy készítsen 7-12 liternyi zöld turmixot, amit aztán három részre osztott: egy részt magának, egy részt nekem, egy részt a gyerekeknek adott. Szergej és Válja is élvezte, hogy szokásos étrendjük kiegészült az ízletes, zöld itallal, bár eleve remek egészségnek örvendtek. Az étrendi változtatás hatására azonban még jobban érezték magukat, pl. kevesebb alvás is elégnek bizonyult számukra, tökéletesebb kiválasztást tapasztaltak, erősebbé váltak a körmeik, és főleg javult a fogazatuk állapota, az már nem volt annyira érzékeny.
Féltem, hogy egy nap majd megunom a zöld turmixokat. Szerencsére azonban féléves rendszeres fogyasztásuk után is kifejezettem élveztem őket, méghozzá jobban, mint valaha. Ma már nem tudnám elképzelni az életemet zöld turmixok nélkül, mivel mostanra az étrendem 80 %-át képezik. A zöld turmixok mellett sós kekszet, salátákat, gyümölcsöket és alkalmanként magokat vagy diófélét fogyasztok. Vásároltam egy második Vitamix turmixgépet is az irodámba, hogy ott is legyen lehetőségem friss zöld turmixot készítenem.
Valahányszor barátok vagy vendégek jönnek hozzánk, a számítógépem mellett mindig látnak egy nagy, zöld kancsót, és én mindig megkínálom őket “találmányommal”. Nagy örömömre eddig még mindenkinek ízlett, holott különféle étrenden élő emberekről van szó.
Meglepődtem, amikor néhány barátom és munkatársam az egészségükben beállott javulásról számoltak be, holott mindössze annyit zöld turmixot fogyasztottak, amennyit kóstolóként az irodámban kaptak. Ez nem vicc, komolyan beszélek! Az internetes honlapunk megtervezője például elkezdett több élő ételt kívánni, pedig csak rendszertelenül itta a zöld turmixot; továbbá néhány hónap alatt lefogyott 6,5 kg-ot. A szemközti irodában dolgozó hölgy megszabadult az ekcémájától! Ő majdnem minden nap ivott egy csésze zöld turmixot. Még az UPS-es (gyorspostás) fiatalembernek is ízlett az ital!
Ez a pozitív fogadtatás arra ösztönzött, hogy Óda a zöld turmixhoz címmel cikket írjak, s azt mindenkinek elküldjem, akik rajta vannak az internetes címlistámon. Reakcióként szinte azonnal elkezdtek befutni a pozitív visszajelzések a barátoktól, tanítványoktól és a vásárlóktól. Noha késztetést éreztem, hogy a témában további kutatást végezzek, minden jel arra utalt, hogy a zöld turmixok több vonatkozásban is előnyös tulajdonságai azok valamennyi kipróbálója számára egyértelműen megmutatkoztak, és a turmixivók gyorsan növekvő száma valóságosan “zöld hullámot” indított el.
Hogyan étkeznek a csimpánzok?
Hogyan étkeznek a csimpánzok?
A csimpánzok nagyon hasonlítanak az emberekhez. A Washingtoni Központi Egyetemnek a csimpánzokkal és az emberi kommunikációval foglalkozó intézetében dolgozó tudósok szerint: “a csimpánzokat az emberek közé kellene sorolni.” Miután közelről tanulmányozták ezeknek az intelligens lényeknek a viselkedését, a washingtoni egyetem kutatói kiderítették, hogy a csimpánzok sokkal okosabbak, mint azt a legtöbben gondolják. A tudósok szerint a csimpánzoknak saját kommunikációs rendszerük és kultúrájuk van, amiről az embereknek fogalmuk sem volt, feltehetőleg azért, mert a csimpánzok nem szavakkal beszélnek. Használják azonban a saját “nyelvüket”, vagyis jelrendszerüket, amit a tudósok immár kb. három évtizede tanulmányoznak. A washingtoni egyetem kutatói így fogalmaznak: “a csimpánzközösségek kommunikációját és ismeretanyagát elemző újabb vizsgálati eredményeink alapján esetükben joggal használhatjuk a kultúra kifejezést. Az is kiderült, hogy a csimpánz mentális képességei - intellektuális és érzelmi szempontból egyaránt - nagyon hasonlóak a miénkhez. Lényegében a csimpánzokat az emberek közé kellene sorolni.”
A legtöbb orvosi kutatóintézet szerint a csimpánzok és az emberek nagyon hasonló élőlények. Épp emiatt használják a csimpánzokat emberi vonatkozású tudományos kísérletek kez. Íme néhány idézet orvosi cikkekből:
“A mai ember és a csimpánzok DNS-szekvenciája megegyezik 99,4 %-ban, ami arra utal, hogy mi emberek közelebb állunk a csimpánzokhoz, mint bármelyik más állatfajhoz.”
“A csimpánzok jobban hasonlítanak az emberre, mint bármelyik más állat. … az emberi agy nagyon hasonlít a csimpánz agyához. Az emberek és a majmok közti legnagyobb különbségek nem annyira anatómiaiak, mint inkább viselkedésbeliek.”
“A csimpánzoknak ugyanolyan vércsoportrendszerük van, mint az embereknek. Ezért használják őket szervátültetéssel, májgyulladással és egyéb orvosi témákkal kapcsolatos kutatásoknál.”
“A főemlősöknek kritikus szerep jut az orvosi kutatásban olyan fontos, fertőző betegségek esetén, mint amilyen például az AIDS, a májgyulladás és a malária; valamint a központi idegrendszer krónikus, degeneratív betegségeivel (pl. a Parkinson- és az Alzheimer-kórral) kapcsolatos kutatásban. …
A főemlősök és az emberek szoros törzsfejlődési kapcsolata nemcsak az új gyógyszerek és vakcinák hatásának és biztonságosságának tesztelését teszi lehetővé, hanem azzal is biztat, hogy genetikai alapon kifejlesztett terápiás módszereket fejleszthetünk ki emberi fertőző és genetikai betegségek kezelésére.”
“A főemlősök kiváló modellként szolgálnak az emberi biológia és viselkedés tanulmányozásához, mert szoros törzsfejlődési kapcsolat áll fenn köztük. A főemlősök kísérleti használata ezért kulcsfontosságú az orvostudomány fejlődése szempontjából. Az Rh-faktor felfedezése és a fertőző gyermekbénulás megelőzésére kifejlesztett oltás is ezt az állítást támasztja alá. A főemlősök kísérleti használata gyakorlatilag az orvostudomány valamennyi területén szükséges.”
De ha a csimpánzok és az emberek ennyire szoros törzsfejlődéstani kapcsolatban állnak egymással - ami miatt ez az állatfaj kulcsfontosságú az egészségünk érdekében végzett vizsgálatokban -, akkor más vonatkozásban vajon miért nem vonjuk le a két élőlénycsoport közti biológiai hasonlóságból származó következtetéseket? Hogyan lehetséges, hogy megfertőzzük őket a legsúlyosabb betegségeinkkel, ám tőlük tanulni már nem vagyunk hajlandóak? Ahelyett, hogy beteggé tennénk őket, miért nem tesszük inkább magunkat egészségessé? Miért nem próbáljuk ki legalább az étrendjüket?
Fölmentem a világhálóra, és - 300 dollár értékben - megrendeltem a csimpánzok étrendjét és életstílusát ismertető valamennyi könyvet és DVD-t. Levelet írtam a Jane Goodall Egyetemnek, amelyben kérdéseket intéztem a csimpánzokkal foglalkozó szakemberekhez. Ezt követően pedig fölkerestem három nagy, csimpánzokat is tartó állatkertet, ahol elbeszélgettem számos állatgondozóval, akik naponta etetik és ápolják őket. Lenyűgöző tényeket tudtam meg a csimpánzokról, amelyek teljesen megváltoztatták a róluk alkotott véleményemet.
Az döbbentett meg legjobban, hogy a csimpánzok képesek megtanulni a siketnémák jelbeszédét:
“Kettős vak módszerrel végzett vizsgálat során azt tapasztaltuk, hogy a csimpánzok jelrendszerrel kommunikálnak az őket megfigyelő emberekkel. Jeleket használnak, amikor természetes nyelvi kategóriákra utalnak. Például kutyajelet minden kutyára, virágjelet minden virágra, cipőjelet minden cipőre. A csimpánzok megtanulják, és könnyedén használják jeleiket, amikor a körülöttük zajló eseményekről kommunikálnak egymással és az emberekkel. Kiderült, hogy új dolog megnevezésére képesek új jeleket kitalálni, vagy kombinálni a már használtakat. Például a retekre a “sír, ártalmas, étel”; a dinnyére az “ital, gyümölcs” jeleket használják. Kettős vak módszerrel végzett vizsgálatokban a csimpánzok megértették az elöljárós szószerkezeteket, és képesek voltak új elöljárós szószerkezetet alkotni; megértették az angol hangjelzéseket, azokat lefordították a maguk nyelvére, sőt még tovább is adták jelölési képességüket a következő generációknak. Mindezt anélkül, hogy ahhoz szükség lett volna emberi beavatkozásra. Amikor játszanak, ugyanúgy szabadjára engedik képzeletüket, mint az emberek. Az is kiderült, hogy amikor egyedül maradnak, tovább folytatják egymás közt a párbeszédes, amelynek során jeleiket használják. A párbeszédüket vizsgáló kutatások azt mutatják, hogy a csimpánzok kommunikációt kezdeményeznek és tartanak fenn, épp úgy, mint emberi rokonaik. Ha félreértik egymást, a csimpánzok képesek kijavítani a jeleiket. Egymás közötti kommunikációjukhoz akkor is jeleket használnak, ha nem látják, hogy figyeljük őket; sőt még alvás közben is.”
Amint alaposabban tanulmányozni kezdtem a csimpánzokat, a szívem csücskeivé váltak. Kiderült számomra, hogy valójában rendkívül intelligensek, és mély szomorúságot éreztem az iránt a kb. 1500 csimpánz iránt, akik életüket az Egyesült Államok orvosi laboratóriumainak parányi ketreceiben töltik. Az emberek átlagos egészségi állapota minden tudományos kutatás dacára romlik. Számos táplálkozási szakember ezt helytelen táplálkozással magyarázza. Igen, az emberiség elfelejtette, hogyan kell természetesen táplálkozni. Ezért örülök, hogy létezik olyan élőlénycsoport e bolygón, amelyikkel nagyon közeli rokonságban állunk. Különösen megörültem, mikor megtudtam, hogy csimpánzok ezrei élnek Afrikában, a Gombe-völgyben. Ezeknek a csimpánzoknak a többsége ugyanis még nem érintkezett az emberi civilizációval, ezért még feltehetően még ösztönösen érzik, hogy mi számukra az egészséges táplálék. Ez nagy szerencse nekünk, embereknek. Ugyanis reményt ad, hogy megtudjuk: milyennek kéne lennie a nekünk való, valóban egészséges, természetes emberi étrendnek? Ha megismerjük a csimpánzok étkezési szokásait, az segíthet tisztázni az emberek táplálékigényét. Vegyük szemügyre a következő diagramot, amely Jane Goodall könyve alapján - a vadon élő csimpánzok átlagos étrendjét mutatja.
Amint látható, a csimpánzok étrendjének gerincét a gyümölcsök és a zöld levelek alkotják. Ne keverjük össze a zöld levelűeket a gyökeres zöldségekkel, mint amilyen például a sárgarépa, a cékla vagy a burgonya! Az uborka, a paradicsom, a cukkini és a zöldpaprika sem számít zöld levelűnek! A csimpánzok csak nagy szárazság idején esznek gyökérzöldségeket, mert akkor kénytelenek beérni azokkal. Jane Goodall szerint, aki világhírű csimpánzkutató volt, a csimpánzok étrendjének 25-50 %-át - az arány évszaktól függő - a zöld levelek képezik. Táplálékuk 2-7 %-át növények szárai és fakéreg teszi ki. (A szárak a növények rostosabb részei.) A fák virágzása idején, tehát áprilisban és májusban a csimpánzok étrendjének kb. 10 %-a virágzat. Diófélékből nem esznek túl sokat, de azért étrendjük 5 %-át így is a magvak képezik. Kis mennyiségben rovarokat is fogyasztanak, különösen novemberben, sőt még egyéb kisebb állatokat is, ám Goodall szerint étrendjüknek ez a része rendszertelen és nem jelentős mennyiségű, mivel több hónap is eltelhet anélkül, hogy bármilyen állatot ennének, de ilyenkor sem mutatkoznak nálunk betegség jelei. Egy másik vizsgálat lefolytatói hangsúlyozzák, hogy a vadon élő csimpánzok étrendjének maximum 1 %-a rovar vagy az egyéb állat. Szinte mindig csak olyan fényképet láttam, ahol a csimpánzok banánt vagy narancsot tartottak a kezükben, ezért azt hitte, hogy csak gyümölcsöt esznek. Amikor megtudtam, hogy étrendjük csaknem felét zöld levelek teszik ki, meglepődtem. Kutatásom egyértelműen azt jelezte, hogy nekünk, embereknek sokkal több zöld levelet kéne ennünk, mint hittem.
Hasonlítsuk össze a szokványos amerikai étrendet a csimpánzok étrendjével!
Mint láthatjuk, ordító a különbség. A két étrendben alig található közös elem! Mi emberek alapvetően olyan ételeket eszünk, amilyeneket a csimpánzok egyáltalán nem, pl. főtt, keményítőt tartalmazó ennivalót, olajat, vajat, joghurtot, sajtot, hamburgert. Az általunk fogyasztott zöldségek többsége gyökér, ezzel szemben a vadon élő csimpánzok szinte sohasem esznek gyökérzöldségeket, hacsak nincs aszály, amikor nem teremnek gyümölcsök és zöld levelek.
A legtöbb ember minimális mennyiségű zöld levelet fogyaszt. Például két fonnyadt salátalevelet, amit a szendvicsre szoktunk tenni. Hasonlítsuk most össze a szokványos amerikai étrendet a nyers koszton élők átlagos étrendjével.
Látszik, hogy a nyers étrend hatalmas javulást mutat a szokásos étrenddel szemben. Először is, a nyers étrendben minden étel hőkezeletlen, tele van enzimekkel és vitaminokkal, ami forradalmi változás a szokványos amerikai étrendhez képest. Ez magyarázza, miért számoltak be olyan sokat arról, hogy amikor átálltak a nyers kosztra, hirtelen jobban érezték magukat. Láthatjuk,, hogy a nyers étrenden élők sok gyümölcsöt esznek, különösen, ha tudjuk, hogy a zöldpaprika, az uborka, a cukkini és a paradicsom is élettani szempontból gyümölcsnek számít. Bár a nyers étrenden élők jóval több zöld levelet fogyasztanak, mint azok, akik átlagos étrenden vannak, annak aránya mégsem éri el a kívánatos 45 %-os szintet. Mit esznek a hiányzó zöld levelek helyett? A legtöbb nyerskosztos nagy mennyiségű gyümölcsöt, diófélét és magot fogyaszt.
Gyakran dióféléket használnak a szénhidrátok helyettesítésére, különösen, amikor megpróbálják utánozni a főtt ételeket, habár a diófélék 70-80 %-a zsiradék.
Az olajbevitelt azzal is növelik, hogy salátájukat - ami a legfőbb táplálékukat jelenti - általában valamilyen salátaöntettel fogyasztják el. A nyers étrend másik meghatározó részét a gyökérzöldséget képezik. Sokan isznak például ilyen eredetű leveket. A gyökerek édesebbek, mint a zöld levelek, és ezért a nyers saláták nagy részét is ezekből készítik.
Az elmondottakból az derül ki, hogy két módon javíthatunk az étrendünkön:
- Növeljük a zöld levelek, illetve
- csökkentjük a diófélék, magok és olajok mennyiségét.
A családomban fejenként napi 2-2,5 kg gyümölcsöt eszünk meg. Ilyen mennyiségű gyümölcshöz kb. két, nagyobb csokor sötétzöld levelű táplálékot tanácsos elfogyasztani.
A csimpánzok másik jellegzetes étkezési szokása, hogy késő délután, vagy este már nem esznek. A csimpánzok nagyon korán kelnek, már a hajnal első fényeire. Miután elhagyják búvóhelyüket, néhány percig túrkásszák egymást, majd elindulnak élelmet keresni. Keményen meg kell dolgozniuk, hogy megszerezzék a napi betevőt, sok fára fel kell mászniuk, illetve át kell kutatniuk a bokrokat. Reggelente általában gyümölcsöt esznek, valamint kevés zöld levelet. Kb. 4 óra múlva megpihennek, s ekkor vagy játszanak, vagy alszanak a napon. Ezt követően folytatják az evést: főleg zöld leveleket esznek kb. du. 3 vagy 4 óráig. Ekkor ismét tisztogatják magukat, és előkészítik nyugvóhelyüket az éjszakai alváshoz.
Az én étkezési menetrendem meglehetősen eltért ettől. Délig vagy még tovább többnyire semmit sem ettem, este pedig jól teletömtem magam. Jelenleg is még erőfeszítésembe kerül annak megvalósítása, hogy este 6 óra után már ne egyek. Jóllehet a változtatásnak több vonatkozásban pozitív eredményét tapasztalom - például sikerült leadnom súlyfölöslegemből -, be kell vallanom, hogy nehezemre esik lemondani a késői evésről. Szerintem ennek az az oka, hogy a nap végére többnyire igen sok stresszt gyűjtünk be.
Mi hiányzott a nyers étrendünkből?
Mi hiányzott a nyers étrendünkből?
Már 11 éve, 1994 januárja óta, csak élő ételeket eszünk férjemmel és két kisebb gyermekünkkel. Teljes kétségbeesésünkben választottuk ezt az étrendet, amikor kiderült, hogy orvosaink nem tudnak kigyógyítani rettenetes betegségeinkből.
A gyökeres életmódváltás - mint olvashattad - megtérült. Igen ám, csakhogy néhány év után mind a négyen azt éreztük, hogy állapotunk stagnál, sőt, bizonyos fokú állapotromlást is tapasztaltunk. Kb. 7 évvel az után, hogy áttértünk a teljes egészében nyers étrendre, egyre gyakrabban éreztünk elégedetlenséget a kialakított étrendünkkel kapcsolatban. Bármit ettem, az egyre többször megfeküdte a gyomromat. Ezt leginkább az öntettel készült saláták elfogyasztása után éreztem. Emiatt kevesebb salátát kezdtem enni, és egyre több gyümölcsöt meg diófélét. Kezdtem meghízni. A férjemnek egyre több ősz hajszála lett. A családtagjaim egyre jobban összezavarodtak, és egyre gyakrabban tették fel a kérdést: “Mit kéne ennünk?” Hébe-hóba éhesnek éreztük magunkat, de nem kívántunk semmilyen “engedélyezett” ételt: gyümölcsöt, diófélét, magot, csíráztatott gabonát vagy szárított gyümölcsöt. Az öntettel készült saláták ízét szerettük, ám elfogyasztásuk után fáradtságot és álmosságot éreztünk. Zsákutcába jutottunk. Emlékszem, ahogy Igor belenézett egyszer a hűtőbe, és így szólt: “Bárcsak kívánnám valamelyiket is…”
Ezek az időszakok nem tartottak sokáig. Mindent a túlzott mennyiségre fogtunk, és böjtöléssel, mozgással, gyalogtúrázással és több munkával újra tudtuk éleszteni étvágyunkat. Hiszünk abban, hogy az élő ételek fogyasztása az út, amit követnünk érdemes, ezért hát bátorítsuk egymást, hogy bármi is történjék, tartsuk be ezt az étrendet. Ezért aztán mindig új trükkökkel álltunk elő.
Sok barátom számolt be hasonló megfáradásról, aminek hatására aztán módosítottak étrendjükön, és elkezdtek főtt ételeket enni. Az én családom nem adta fel a nyers ételek fogyasztását, mert folyamatosan támogattuk egymást.
Egy égető kérdés napról napra hangosabbá vált a bensőmben: “hiányzik-e valami az étrendünkből?” A válasz azonban megérkezett: “Ugyan! Dehogy! Hiszen semmi sem lehet jobb a élő ételnél!”
Csakhogy egyre-másra jelentek meg az olyan apróságok a testünkön - például egy-egy kézháti szemölcs, egy-egy ősz hajszál -. amelyek újra és újra fölvetették bennem a kérdést: “vajon teljes-e a nyers étrendünk a jelenlegi formában?” Végül, amikor már a gyermekeim is arról panaszkodtak, hogy egyre érzékenyebbek a fogaik, már semmi másra nem tudtam gondolni, csak erre az egészségügyi rejtélyre. Családtagjaimat szinte már az őrületbe kergettem állandó fejtegetéseimmel, amelyek mind arról szóltak: “vajon mi hiányozhat az étrendünkből?”
Türelmetlen keresésem oda vezetett, hogy adatokat kezdtem gyűjteni minden, emberi fogyasztásra alkalmas ételről. Megtanultam nagymamámtól: “Addig keress, amíg nem találsz!” És számos zsákutca után végre ráleltem kérdésem igazi válaszára! Találtam egy ételcsoportot, ami megfelelt minden emberi táplálkozási szükségletnek: a zöld levelű növényeket. Az igazság az, hogy mi nem ettünk elegendő zöld levelet. Sőt, nem is szerettük őket. Tudtuk, hogy fontosak, de soha, sehol nem hallottuk, hogy pontosan mennyi zöld levelűre van szükségünk. Csak olyan, nem konkrét útmutatással találkoztunk erre vonatkozóan, amely így szólt: “minél többet”. Hogy megtudjam, mennyi zöld levelűre is van valójában szükségünk, elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom a csimpánzok étkezési szokásait, hiszen a még ösztönösen - tehát természetesen - táplálkozó állatok közül ők az emberekhez fejlődéstanilag legközelebb álló élőlények.
Merjünk megfigyelni!
Merjünk megfigyelni!
“A találmány atyja a kételkedés.”
Galileo Galilei
Minden tudomány alapja a megfigyelés. Neked is, nekem is, akárcsak mindenki másnak ezen a bolygón, jogunk van megfigyeléseket tenni és azokból levonni a saját következtetéseinket, akár tudósok vagyunk, akár nem. Saját kísérleteink segítenek, hogy továbbra is magunk irányíthassuk sorsunkat. Szerintem egyetlen elolvasott, tudományos adat sem helyettesítheti saját tapasztalatunkat.
Amikor egy gyereknek azt mondják, hogy ne nyúljon tűzbe, ez a figyelmeztetés nem sokat jelent, amíg saját maga ténylegesen meg nem tapasztalja, hogy milyen az, amikor megégeti a kezét. Csak megfigyeléseinken keresztül tanulhatjuk meg összekapcsolni a következményeket az okokkal, s tudatára ébredni annak, hogy mit is várhatunk. Amikor például késő este túlesszük magunkat, nem várhatjuk, hogy reggel frissek legyünk. Tudatos tetteink révén tudjuk elérni céljainkat és megőrizni szabadságunkat ahelyett, hogy állandóan és vakon valaki másnak a tanácsait követnénk, aki “jobban tudja”.
A Szovjetunióban nevelkedtem, ahol a kormány ilyen-olyan szervezetei minden embert szigorúan ellenőriztek. Kiskoromtól folyton utasításokat kaptam, hogy mit is kell tennem és mondanom, sőt még arra vonatkozóan is, hogy mit kell gondolnom. Féltem tehát bármi újat is kipróbálni. Nagyon szerencsésnek mondhatom azonban magamat, mert fantasztikus emberekkel hozott össze a sors, akiktől megtanultam, hogy bátran kipróbálhatok mindent, ami igazán érdekel.
Ezeknek az embereknek egyike Alexander Szuvorov, akivel sokszor találkoztam, és akire hősként tekintettem. Alexander hároméves korában teljesen megsiketült és megvakult. Ám ennek ellenére annyira vágyott a teljes életre, hogy nem csupán beszélni tanult meg, hanem “hallani” is. Úgy értett meg másokat, hogy miközben beszéltek hozzá, ő fogta a fejüket. A középiskolát kitűnő eredménnyel fejezte be. Utána elvégezte a Moszkvai Egyetemet, ahol doktorált is, és számos nagyszerű tudományos cikket és könyvet írt a vak és siket gyerekek segítéséről. Egy 40 perces dokumentumfilmet is készített arról, hogy ő hogyan érzékeli az életet. Ez a film hatalmas tömegeket hozott össze a hetvenes években Moszkvában. Az embereket mélyen megérintette Alexander őszintesége és szenvedélyes személyisége.
Emlékszem, a film végén a moziban sokáig mindenki ülve maradt. Csak könnyeztünk, és szégyenkeztünk saját gyávaságunk és indokolatlan félelmeink miatt.
Szuvorovnak, aki az életét teljes sötétségben és csöndben élte, az volt az álma, hogy eljuthasson más országba. Két idegen nyelvet is megtanult, és egyedül járt be számos országot. Amikor megkérdezték tőle, miért utazik, azt felelte: “mert a saját szememmel akarom látni a világot.”
Amikor olyan rendkívüli emberekkel találkozom, mint Alexander, vagy amikor olyan emberekről olvasok, akik mernek a saját fejükkel gondolkodni, akkor még forróbbá válik bennem a vágy, hogy magam fedezzem fel az életem lehetőségeit, és kiderítsem, valójában hol húzódnak korlátaim.
Ha új dolgokat próbálunk ki, és igazi válaszokat keresünk a minket foglalkoztató kérdésekre, rengeteg tapasztalatot szerzünk. Ismereteink megszokottá és gyakorlatiassá válnak.
Bármely élethelyzetben magabiztosabbnak érezzük így magunkat, különösen amikor gyorsan kell döntést hoznunk. Ha viszont mindössze valaki más útmutatásainak a gyűjteménye áll a rendelkezésünkre, akkor maximum reménykedhetünk, hogy a szerzők szakszerűek, s a szándékaik tisztességesek. Másképpen fogalmazva: abban bízunk, hogy valaki más jobban fog törődni velünk, mint mi saját magunkkal.
Amikor engedjük, hogy helyettünk mások gondolkodjanak, és mások tegyenek megfigyeléseket, akkor bizonyos értelemben úgy döntöttünk, hogy vakok és siketek maradunk. Ilyenkor arra kényszerülünk, hogy mások útmutatásait kövessük, jóllehet számunkra az történetesen értelmetlen. Ez esetben alávetjük magunkat mások hatalmának, s leértékeljük saját képességünket.
A megfigyelés velünk született jogunk. Ha élünk vele, átláthatóbbá válik a világ. Véleményem szerint tudatos megfigyeléseink ezerszer fontosabbak, mint bármely merev, tudományos állítás.
Vajon mi az oka, hogy mostanában olyan sok, táplálkozással foglalkozó könyv jelenik meg? Szerintem az, hogy az emberekben sok olyan, egészséggel kapcsolatos kérdés merül fel, amit a tudomány még nem tudott megválaszolni. A tudományágak száma növekszik, és a legtöbb tudós valójában csak egyetlen témához ért igazán. Ez a tendencia arra utal, hogy a tudomány valójában egyre öncélúbbá válik. Az embereket érdeklik a legújabb tudományos eredmények, ám a szakemberek szerintem egyre jobban elszigetelődnek a hétköznapi világtól. Egyfajta információs vákuum alakult ki, különösen az egészséggel és a táplálkozással kapcsolatos témák területén.
A hiányzó, ám olyannyira szükséges ismeretek pótlására az átlagember magának kezd tudományt létrehozni. Lehet, hogy ez pontatlanságokat tartalmaz, de legalább az emberek többsége számára érthető. Ennek következtében táplálkozási könyvek százai jelennek meg olyan átlagos emberek tollából, akik magukra vállalták a kutatás feladatát, sokszor azonban az ahhoz szükséges feltételek nélkül. Tudásszomjuk miatt az olvasók magukba szívják ezeket az értesüléseket, ám hatásukra gyakran még csak nagyobb zűrzavar támad a fejükben…
Tapasztalatom szerint sokan jobban bíznak az írott, mint a kimondott szóban. Az egészséget keresők gyakran arra alapozva hozzák meg életmódjukra vonatkozó döntéseiket, hogy melyik könyvet olvasták először. Saját megfigyelés híján úgy tekintenek annak szavaira, mintha azok kőbe lennének vésve. A táplálkozási könyvek elárasztották a könyvpiacot, és nem ritka, hogy egymásnak ellentmondó ismereteket tartalmaznak.
Amikor elkezdtem kutatni a zöld levelűek táplálkozásban betöltött szerepét, információtengerbe pottyantam. Reménytelenül elveszettnek éreztem magam. Számomra azonban életbevágó volt, hogy megtaláljam kérdéseimre a valódi válaszokat. Nem csupán férjemért és a gyermekeimért érzett felelősség miatt, hanem azon ezrek miatt is, akiket példánkkal “belerángattam” a kizárólag nyers - pontosabban: élő - táplálékok fogyasztásába. Végül úgy döntöttem, hogy rászánom a szükséges időt, félreteszem egyéb teendőimet, és végigolvasok minden kutatási anyagot, amihez csak hozzájutok. Eldöntöttem, hogy nem törődöm az ilyen-olyan értelmezésekkel, kizárólag az eredeti kutatási anyagokra fókuszálok, mert az érvelések logikusan hangzó gondolatsorai sokszor siralmas zsákutcákban viszik a felkészületlen embert. (Említek majd olyan eseteket, amikor magam is így jártam.)
Észrevettem, hogy lényeges adatok hiányoznak, hogy számos fontos étel tulajdonságait sohasem tanulmányozták. Kiderült: ahhoz, hogy reális álláspontot alakíthassak ki, néhány kísérletet feltétlenül el kell végeznem. Nem bántam, hiszen az életem már eddig is jobbára olyan kísérletezés volt, amelyben a “tengeri malac” szerepét is vállaltam… Szerintem többen ér két hétre kipróbálni a nyers étrendet, és közben megfigyelni a közérzetünket, mint elolvasni tíz táplálkozással kapcsolatos könyvet, és vakon követni a javaslataikat.
Kedves Olvasó! Remélem, hogy könyvemmel sikerül arra ösztönözzelek, hogy elkezdd megfigyelni, milyen ételtől érzed magad valóban jól, milyen táplálék válik valóban az egészségedre. Alakítsd ki azt a táplálkozást, ami számodra a legjobb, hiszen te vagy önmagad legkitűnőbb szakértője!
II. ÉLETET ADÓ ZÖLDEK Bevezetés
II. ÉLETET ADÓ ZÖLDEK
Bevezetés
Szívből örülök, hogy megoszthatom veled tapasztalatomat. Ebben a részben megdöbbentő tényeket találsz majd a zöld levelű növényi táplálékokról, és elmagyarázom, hogy szerintem miért ezek az ember talán legfontosabb ételei. Amióta rájöttem, hogy a ragyogó egészség kulcsa ott hever az orrom előtt, minden könyvet elolvastam a zöld levelűekről, amire csak rábukkantam.
Eleinte csupán színesíteni szerettem volna velük a megszokott, élő táplálékokból álló étrendünket. Meglepetésemre azonban azt tapasztaltuk, hogy még viszonylag kevés zöld levelű fogyasztása is döbbenetes mértékű egészségjavulást eredményezett. Ráadásul összehasonlíthatatlanul könnyebb eleinte csak leturmixolni ezeket, mint kapásból átállni a nyers étrendre. Azt is észrevettem, hogy aki beiktatja étrendjébe a “zöld turmixokat”, ösztönösen egyre több élő táplálékra vágyik.
Az ízletes, zöld turmixok elkészítése egyszerű, és fogyasztásukkal hozzáférünk a zöld levelű növények gyógyító erejéhez.
Akármilyen étrenden is élsz, ha amellett rendszeresen iszol zöld turmixokat, akkor jelentős mértékben javíthatsz az egészségi állapotodon. Ez a varázslatos ital bárki számára és bármelyik országban elérhető.
Csatlakozzál hát hozzám, hogy elmondhassam neked, miért tartom tökéletes emberi tápláléknak a zöld levelűeket. Szívből remélem, hogy ez a felfedezés a te életedet is annyival jobbá teszi, mint amennyivel az enyémet jobbá tette.
Victoria Boutenko
