Merjünk megfigyelni!

Merjünk megfigyelni!

“A találmány atyja a kételkedés.”

Galileo Galilei

Minden tudomány alapja a megfigyelés. Neked is, nekem is, akárcsak mindenki másnak ezen a bolygón, jogunk van megfigyeléseket tenni és azokból levonni a saját következtetéseinket, akár tudósok vagyunk, akár nem. Saját kísérleteink segítenek, hogy továbbra is magunk irányíthassuk sorsunkat. Szerintem egyetlen elolvasott, tudományos adat sem helyettesítheti saját tapasztalatunkat.

Amikor egy gyereknek azt mondják, hogy ne nyúljon tűzbe, ez a figyelmeztetés nem sokat jelent, amíg saját maga ténylegesen meg nem tapasztalja, hogy milyen az, amikor megégeti a kezét. Csak megfigyeléseinken keresztül tanulhatjuk meg összekapcsolni a következményeket az okokkal, s tudatára ébredni annak, hogy mit is várhatunk. Amikor például késő este túlesszük magunkat, nem várhatjuk, hogy reggel frissek legyünk. Tudatos tetteink révén tudjuk elérni céljainkat és megőrizni szabadságunkat ahelyett, hogy állandóan és vakon valaki másnak a tanácsait követnénk, aki “jobban tudja”.

A Szovjetunióban nevelkedtem, ahol a kormány ilyen-olyan szervezetei minden embert szigorúan ellenőriztek. Kiskoromtól folyton utasításokat kaptam, hogy mit is kell tennem és mondanom, sőt még arra vonatkozóan is, hogy mit kell gondolnom. Féltem tehát bármi újat is kipróbálni. Nagyon szerencsésnek mondhatom azonban magamat, mert fantasztikus emberekkel hozott össze a sors, akiktől megtanultam, hogy bátran kipróbálhatok mindent, ami igazán érdekel.

Ezeknek az embereknek egyike Alexander Szuvorov, akivel sokszor találkoztam, és akire hősként tekintettem. Alexander hároméves korában teljesen megsiketült és megvakult. Ám ennek ellenére annyira vágyott a teljes életre, hogy nem csupán beszélni tanult meg, hanem “hallani” is. Úgy értett meg másokat, hogy miközben beszéltek hozzá, ő fogta a fejüket. A középiskolát kitűnő eredménnyel fejezte be. Utána elvégezte a Moszkvai Egyetemet, ahol doktorált is, és számos nagyszerű tudományos cikket és könyvet írt a vak és siket gyerekek segítéséről. Egy 40 perces dokumentumfilmet is készített arról, hogy ő hogyan érzékeli az életet. Ez a film hatalmas tömegeket hozott össze a hetvenes években Moszkvában. Az embereket mélyen megérintette Alexander őszintesége és szenvedélyes személyisége.

Emlékszem, a film végén a moziban sokáig mindenki ülve maradt. Csak könnyeztünk, és szégyenkeztünk saját gyávaságunk és indokolatlan félelmeink miatt.

Szuvorovnak, aki az életét teljes sötétségben és csöndben élte, az volt az álma, hogy eljuthasson más országba. Két idegen nyelvet is megtanult, és egyedül járt be számos országot. Amikor megkérdezték tőle, miért utazik, azt felelte: “mert a saját szememmel akarom látni a világot.”

Amikor olyan rendkívüli emberekkel találkozom, mint Alexander, vagy amikor olyan emberekről olvasok, akik mernek a saját fejükkel gondolkodni, akkor még forróbbá válik bennem a vágy, hogy magam fedezzem fel az életem lehetőségeit, és kiderítsem, valójában hol húzódnak korlátaim.

Ha új dolgokat próbálunk ki, és igazi válaszokat keresünk a minket foglalkoztató kérdésekre, rengeteg tapasztalatot szerzünk. Ismereteink megszokottá és gyakorlatiassá válnak.

Bármely élethelyzetben magabiztosabbnak érezzük így magunkat, különösen amikor gyorsan kell döntést hoznunk. Ha viszont mindössze valaki más útmutatásainak a gyűjteménye áll a rendelkezésünkre, akkor maximum reménykedhetünk, hogy a szerzők szakszerűek, s a szándékaik tisztességesek. Másképpen fogalmazva: abban bízunk, hogy valaki más jobban fog törődni velünk, mint mi saját magunkkal.

Amikor engedjük, hogy helyettünk mások gondolkodjanak, és mások tegyenek megfigyeléseket, akkor bizonyos értelemben úgy döntöttünk, hogy vakok és siketek maradunk. Ilyenkor arra kényszerülünk, hogy mások útmutatásait kövessük, jóllehet számunkra az történetesen értelmetlen. Ez esetben alávetjük magunkat mások hatalmának, s leértékeljük saját képességünket.

A megfigyelés velünk született jogunk. Ha élünk vele, átláthatóbbá válik a világ. Véleményem szerint tudatos megfigyeléseink ezerszer fontosabbak, mint bármely merev, tudományos állítás.

Vajon mi az oka, hogy mostanában olyan sok, táplálkozással foglalkozó könyv jelenik meg? Szerintem az, hogy az emberekben sok olyan, egészséggel kapcsolatos kérdés merül fel, amit a tudomány még nem tudott megválaszolni. A tudományágak száma növekszik, és a legtöbb tudós valójában csak egyetlen témához ért igazán. Ez a tendencia arra utal, hogy a tudomány valójában egyre öncélúbbá válik. Az embereket érdeklik a legújabb tudományos eredmények, ám a szakemberek szerintem egyre jobban elszigetelődnek a hétköznapi világtól. Egyfajta információs vákuum alakult ki, különösen az egészséggel és a táplálkozással kapcsolatos témák területén.

A hiányzó, ám olyannyira szükséges ismeretek pótlására az átlagember magának kezd tudományt létrehozni. Lehet, hogy ez pontatlanságokat tartalmaz, de legalább az emberek többsége számára érthető. Ennek következtében táplálkozási könyvek százai jelennek meg olyan átlagos emberek tollából, akik magukra vállalták a kutatás feladatát, sokszor azonban az ahhoz szükséges feltételek nélkül. Tudásszomjuk miatt az olvasók magukba szívják ezeket az értesüléseket, ám hatásukra gyakran még csak nagyobb zűrzavar támad a fejükben…

Tapasztalatom szerint sokan jobban bíznak az írott, mint a kimondott szóban. Az egészséget keresők gyakran arra alapozva hozzák meg életmódjukra vonatkozó döntéseiket, hogy melyik könyvet olvasták először. Saját megfigyelés híján úgy tekintenek annak szavaira, mintha azok kőbe lennének vésve. A táplálkozási könyvek elárasztották a könyvpiacot, és nem ritka, hogy egymásnak ellentmondó ismereteket tartalmaznak.

Amikor elkezdtem kutatni a zöld levelűek táplálkozásban betöltött szerepét, információtengerbe pottyantam. Reménytelenül elveszettnek éreztem magam. Számomra azonban életbevágó volt, hogy megtaláljam kérdéseimre a valódi válaszokat. Nem csupán férjemért és a gyermekeimért érzett felelősség miatt, hanem azon ezrek miatt is, akiket példánkkal “belerángattam” a kizárólag nyers - pontosabban: élő - táplálékok fogyasztásába. Végül úgy döntöttem, hogy rászánom a szükséges időt, félreteszem egyéb teendőimet, és végigolvasok minden kutatási anyagot, amihez csak hozzájutok. Eldöntöttem, hogy nem törődöm az ilyen-olyan értelmezésekkel, kizárólag az eredeti kutatási anyagokra fókuszálok, mert az érvelések logikusan hangzó gondolatsorai sokszor siralmas zsákutcákban viszik a felkészületlen embert. (Említek majd olyan eseteket, amikor magam is így jártam.)

Észrevettem, hogy lényeges adatok hiányoznak, hogy számos fontos étel tulajdonságait sohasem tanulmányozták. Kiderült: ahhoz, hogy reális álláspontot alakíthassak ki, néhány kísérletet feltétlenül el kell végeznem. Nem bántam, hiszen az életem már eddig is jobbára olyan kísérletezés volt, amelyben a “tengeri malac” szerepét is vállaltam… Szerintem többen ér két hétre kipróbálni a nyers étrendet, és közben megfigyelni a közérzetünket, mint elolvasni tíz táplálkozással kapcsolatos könyvet, és vakon követni a javaslataikat.

Kedves Olvasó! Remélem, hogy könyvemmel sikerül arra ösztönözzelek, hogy elkezdd megfigyelni, milyen ételtől érzed magad valóban jól, milyen táplálék válik valóban az egészségedre. Alakítsd ki azt a táplálkozást, ami számodra a legjobb, hiszen te vagy önmagad legkitűnőbb szakértője!