A zöld turmixok forradalma

A zöld turmixok forradalma

Kutatásaim révén kiderült számomra, hogy a csimpánzok kimondottan szeretik a zöld levelek ízét. Az állatkertben megfigyeltem, mennyire izgatottá váltak, amikor friss akáclombot, fiatal, puha pálmalevelet vagy káposztát kaptak. Annyira föllelkesedtem ettől, hogy odaléptem az utat szegélyező akácfákhoz, letéptem egy levelet, és elkezdtem rágni… Hát mint mondjak, nem ízlett, ami gondot jelentett számomra, mert minden jel amellett szólt, hogy zöld levelekkel kell kiegészíteni nyers étrendünket.

Azt mondogattam magamban: “meg kell ennem a zöld leveleimet”. Néha úgy “csaltam”, hogy kifacsartam a levüket. Gyorsan megittam egy csésze zöld levet, és néhány napra ettől jónak éreztem magam.

Vagy készítettem valami ízletes, nyers öntetet, amibe “beleloptam” a zöld leveleket. Így is élvezni tudtam a zöldeket. Az azonban elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy leülök, és elmajszolok egy fél káposztát vagy egy marék spenótot.

Én tehát nem szerettem a zöldeket, férjem, Igor azonban egyenesen utálta őket. Ő úgy nőtt fel, hogy a szülei főleg húst és kenyeret tettek elé, mint minden “rendes orosz ember” elé. Amikor Oroszországban éltünk, az üzletekben sohasem láttunk semmilyen zöldet. Csak nyaranta tudtak az emberek kaprot, petrezselymet és zöldhagymát vásárolni, a kistermelők piacán. Emlékszem, hogy salátát nyaranta csak kb. kétszer láttam, és emiatt egzotikus és ritka valaminek véltem.

Minél többet olvastam a zöldek tápértékéről, annál erősebb meggyőződésemmé vált, hogy az ember számára ezek a legfontosabb táplálékok. “Bárcsak megtalálnám a módját, hogy eléggé élvezzem az ízüket ahhoz, hogy elfogyasszam belőlük a tökéletes egészséghez szükséges mennyiséget!” - gondoltam magamban. Számtalanszor nekiduráltam magam, hogy nagy mennyiségű zöld levelet fogok enni saláta formájában, ám újra és újra kudarcot vallottam. Kétcsészényi, aprított zöld levél elfogyasztása után gyomorégésem vagy hányingerem támadt…

Egy alkalommal épp biológiai tárgyú könyvet forgattam, amikor az olvasottak hatására elmerengtem a tényen, hogy a növényeknek hihetetlenül erős szerkezetük van. A cellulóz, ami a növények fő alkotóeleme, a világ egyik legerősebb molekuláris szerkezete. A zöld levelekben több a tápanyag, mint bármely más ételcsoportban, de az összes tápanyag a növények sejtjeiben van elraktározva. Ezek a sejtek azonban olyan ellenálló anyagból készültek, valószínűleg azért, hogy - megnehezítve az állatoknak, hogy megegyék őket - növeljék a növény életben maradási esélyét. Ahhoz, hogy a sejtekben található összes értékes tápanyaghoz hozzájussunk, a sejtfalat át kell törni. Ezeknek az erős sejteknek az áttörése azonban nem könnyű feladat. Ez az oka, hogy alapos rágás nélkül nem tudjuk a tápanyagszükségletünket e zöld levelekkel kielégíteni.

Egyszerűen megfogalmazva: ahhoz, hogy hozzájussunk a sejtekben tárolt előnyökhöz, krémes állagúra kell összerágni a leveleket. Ráadásul ahhoz, hogy meg is emésszük az így kiszabadított ásványi anyagokat és vitaminokat, a gyomorban lévő gyomorsavnak nagyon erősnek kell lennie, 1 és 2 közötti pH-értékűnek.

Ez a két feltétel alapvető ahhoz, hogy a zöldekben található tápanyagok felszívódhassanak. Amikor eleinte próbáltam zöld leveleket enni, nyilván nem rágtam meg elég jól a leveleket, és talán a gyomorsavam pH-ja sem volt megfelelő. Az eredmény az lett, hogy - amint írtam - emésztési zavar kellemetlen jeleit tapasztaltam magamon, és idegenkedés alakult ki bennem a zöld levelekkel kapcsolatban.

Mivel egy mai, középkorú ember már évtizedek óta többszörösen feldolgozott ételeken él, elveszítette az alapos rágás képességét. Az állkapcsunk a törzsfejlődés során annyira keskennyé vált, hogy sokunknak még azt követően is fogszabályzót kell hordanunk, hogy kihúzták a bölcsességfogunkat. Az állkapcsunk izmai túlságosan elgyengültek ahhoz, hogy alaposan szétrágjuk a nyers rostokat. A fogorvosom számtalanszor tanácsolta, hogy legyek gyengéd a fogaimhoz, és ne harapjak kemény gyümölcsbe, hanem inkább reszeljem le az almát és a sárgarépát. Közismert, hogy az emberi fogazat mennyire gyenge, hiszen a legtöbb embernek tömöttek a fogai és gyakori a fogpótlás is. Emiatt viszont gyakorlatilag lehetetlen számunkra a zöldek optimális állagúra való összerágása.

Ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálom a Vitamix turmixgépemmel “megrágatni” a zöldjeimet. Először egy halom kelkáposztalevelet turmixoltam össze vízzel. Azt gondoltam, hogy majd becsukom a szememet, befogom az orromat, és megiszom. De amit levettem a turmixgép fedelét, gyorsan visszazártam, mert az erős szagtól émelyegni kezdtem.

Az a sötétzöld, majdnem fekete lé teljesen fogyaszthatatlan volt számomra. Némi töprengés után hozzáturmixoltam még néhány banánt. Ezzel kezdődött meg a varázslat! Lassan, némi izgalommal levettem a fedelet, beleszagoltam a turmixba, és legnagyobb meglepetésemre az élénkzöld kotyvaléknak kifejezetten kellemes illata volt! Óvatosan belekortyoltam, és teljesen felvillanyozódtam! Több volt, mint jóízű! Nem túl édes, nem túl keserű, a legszokatlanabb íz, amit valaha éreztem, és csupán egyetlen szópár illett rá: tömény frissesség.

Négy óra alatt az egész mennyiséget elkortyolgattam. (Sok-sok kelkáposztalevélből, 4 banánból és 9 dl vízből készült a turmix.) Pompásan éreztem magam, és készítettem egy újabb adagot. Diadalmasan nyugtáztam, hogy életemben először sikerült két nagy maroknyi zöld levelet egyetlen nap alatt beburkolnom. Ráadásul olaj vagy só nélkül! És élveztem! A gyomrom nyugton maradt, én pedig boldog voltam, hogy elértem célomat.

Ez 2004 augusztusában történt. A zöld levelekkel kapcsolatos dilemmámra - hirtelen és váratlanul - pofonegyszerű megoldás született. Olyan kevés időmet vette igénybe a zöld levelek ilyen formában történő elkészítése és fogyasztása, hogy természetesen tovább folytattam a kísérletezést a zöld levelek és a gyümölcsök kombinálásával.

Be kell vallanom, hogy a zöld levelek turmixolásának ötlete nem az én fejemből pattant ki először. Tizenegy évvel ezelőtt, amikor a családommal a michigani Kreatív Egészségközpontban a nyers ételek elkészítését tanultuk, már hallottunk egy “energialevesről”, amely egyedülállóan gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik. Ezt a “levest” - ami összeturmixol csírákból, avokadóból és almából állt - dr. Ann Wigmore találta fel, aki az élő ételek fogyasztásának XX. századi úttörője volt. Bár számtalanszor elmondták, hogy milyen remek hatású ez az “energialeves”, az intézet vendégei képtelenek voltak abból néhány kanálnál többet enni, mert senkinek sem ízlett.

Az “energialeves” előnyeiről szóló beszámolók akkora hatással voltak rám, hogy amikor hazatértem Michigenből, kétségbeesetten kísérletezni kezdtem vele. Próbáltam javítani az ízén, mert örültem volna, ha a családom is elkezdi fogyasztani. Az íz tökéletesítésére tett erőfeszítéseimmel akkor hagytam föl, amikor egy nap a hátsó udvarból azt hallottam, hogy Válja nevetve szól Szergejnek: “Meneküljünk! Anyu már megint azt a zöld förmedvényt készíti!”

Az “energialeves” gyógyerejét alátámasztó bizonyítékok ellenére azt tapasztaltam, hogy még azok sem tudták magukat rávenni annak rendszeres fogyasztására, akik pedig igazán akarták, mert egészségi állapotuk miatt valóban nagy szükségük lett volna rá.

Számomra elképesztő, hogy 11 évvel az - elfeledett - “energialevessel” való találkozásom után fölbukkant bennem a zöld levelek turmixolásának ötlete, ám ezúttal teljesen új vonatkozásban. Amikor elkezdtem zöld turmixokat inni, senkinek sem beszéltem róla, mert semmi jelentőset nem vártam tőle. Mivel nem volt semmilyen komolyabb egészségügyi problémám, nem is tapasztaltam drámai változást. csupán annyi volt vele a célom, hogy nem óhajtottam látványosan öregedni.

Ám kb. egy hónappal azt követően, hogy - hullámzó rendszerességgel - beiktattam étrendembe a zöld turmixokat, két, gyerekkorom óta meglévő szemölcsöm eltűnt a testemről, és energikusabbnak éreztem magam, mint valaha. Ennek hatására beszéltem a dologról a családomnak és barátainknak. Következő változásként azt észleltem, hogy egyáltalán nem kívántam azokat a nehéz ételeket - pl. dióféléket és sós “kekszeket” -, amelyekre esténként korábban szinte mindig vágytam. Továbbá: eltűntek az arcomról a ráncok, és kezdtem bókokat kapni, hogy milyen jól nézek ki. A körmeim erősebbek lettek, a látásom élesebbé vált, és kifejezetten kellemes lett a szám íze, még reggel, ébredéskor is, amit pedig utoljára csak igen fiatal koromban tapasztaltam.

Az álmom tehát végre megvalósult! Mindennap rengeteg zöld italt ittam. Kezdtem könnyebbnek érezni magam, s az energiaszintem megnőtt. A szervezetem a jelek szerint annyira ki volt éhezve a zöldekre, hogy több héten keresztül szinte csaknem teljesen zöld turmixon éltem. Hatására egyszerű gyümölcsökre és zöldségekre vágytam csupán, s nem rafinált, ízes konyhai produkciókra. Az olajos ételek iránti gusztusom is drasztikusan lecsökkent, és abbahagytam mindenféle só fogyasztását, még tengeri algát sem használtam fűszerezésre.

Két héttel később, amikor a férjemmel Kaliforniában jártunk, séta közben egy út menti erdei mályva sötétzöld leveleit pillantottam meg, mire összefutott a nyál a számban. Megkívántam. Mondtam Igornak, aki ezen már meg se lepődött. Az utóbbi időben ugyanis jelentős változást tapasztalt nálam. Ahelyett, hogy hatalmas adag salátát készítettem volna magamnak aprított zöldségekből, avokádóból, tengeri sóból, sok hagymából és olívaolajból, mindössze egy marék salátalevelet és néhány paradicsomot vágtam össze, amit meglocsoltam citromlével, és nagy élvezettel eszegettem, miközben vígan dudorásztam. Nem hiányoztak az éveket át fogyasztott fogások, tökéletesen elégedett voltam ezzel az egyszerű étrenddel. Immár tudtam, hogy az emberi szervezet meg tudja tanulni, hogy kívánja a zöld leveleket!

Más meglepő változást is észleltem. Korábban, ha elfáradtam, sokszor megesett, hogy egészségtelen ételekre vágytam. Például, ha egész éjjel utaztunk, olyankor nagyon megkívántam valamilyen nehéz nyers ételt, sőt még olyan orosz főtt ételeket is, amilyeneket pedig már több mint egy évtizede nem ettem. Az éhségérzet ilyenkor rendkívül erősen jelentkezett, és persze nagyon zavart. Hatására gyorsan összeütöttem magamnak valamilyen nehéz nyers ételt, pl. magokból készült sajtot, sós kekszet, vagy teletömtem magam diófélékkel, néha még késő este is. Sokan számoltak be hasonló jelenségről. Azt is megfigyeltem magamon, hogy amikor késő este érkeztem haza az irodából - gyakran 10 óra után -, és otthon olvastam vagy videóztam, ha ekkor megengedtem magamnak egy almát vagy egy maroknyi diófélét, akkor hajlamos voltam tovább nassolgatni, ám sohasem jutottam el az elégedettség érzéséig. De ha erősnek bizonyultam is, és hozzá se nyúltam semmilyen ételhez, akkor is állandóan az evésen járt az eszem.

A zöld turmixok ivásának megkezdésével megszűntek az ilyen jellegű éhségrohamaim. Ez idő tájt történt, hogy a férjem felfigyelt a viselkedésemben mutatkozó változásra. Egy nehéz munkanap után ő még mindig éhesnek érezte magát, míg én lazán és vidáman elvoltam egy könyvvel, vagy jókedvűen beszélgettem vele. Ennek láttán és az egészségi állapotomban bekövetkezett jelentős javulás hatására csatlakozott hozzám. Valahányszor zöld turmixot készítettem magamnak, ő is kért egy csészényit “abból a zöld izéből”.

Mivel egyikünk sem szenvedett semmilyen betegségben, ezért eleinte nem tudtuk, hogy csupán a lelkesedés pozitív hatását érezzük, vagy valóban javult a közérzetünk. Ám hamarosan Igor is és én is a megújulás jeleit tapasztaltuk magunkon, mert kezdtünk megfiatalodni. Mindössze két hónapnyi zöldturmix-ivás hatására Igor őszes szakálla és bajusza kezdett visszafeketedni, amitől úgy festett, mint első találkozásunkkor.

Külseje megfiatalodásának hatására Igor annyira fellelkesült, hogy ő lett a családunk “zöldturmix-bajnoka”. Korán fölkelt, csak hogy készítsen 7-12 liternyi zöld turmixot, amit aztán három részre osztott: egy részt magának, egy részt nekem, egy részt a gyerekeknek adott. Szergej és Válja is élvezte, hogy szokásos étrendjük kiegészült az ízletes, zöld itallal, bár eleve remek egészségnek örvendtek. Az étrendi változtatás hatására azonban még jobban érezték magukat, pl. kevesebb alvás is elégnek bizonyult számukra, tökéletesebb kiválasztást tapasztaltak, erősebbé váltak a körmeik, és főleg javult a fogazatuk állapota, az már nem volt annyira érzékeny.

Féltem, hogy egy nap majd megunom a zöld turmixokat. Szerencsére azonban féléves rendszeres fogyasztásuk után is kifejezettem élveztem őket, méghozzá jobban, mint valaha. Ma már nem tudnám elképzelni az életemet zöld turmixok nélkül, mivel mostanra az étrendem 80 %-át képezik. A zöld turmixok mellett sós kekszet, salátákat, gyümölcsöket és alkalmanként magokat vagy diófélét fogyasztok. Vásároltam egy második Vitamix turmixgépet is az irodámba, hogy ott is legyen lehetőségem friss zöld turmixot készítenem.

Valahányszor barátok vagy vendégek jönnek hozzánk, a számítógépem mellett mindig látnak egy nagy, zöld kancsót, és én mindig megkínálom őket “találmányommal”. Nagy örömömre eddig még mindenkinek ízlett, holott különféle étrenden élő emberekről van szó.

Meglepődtem, amikor néhány barátom és munkatársam az egészségükben beállott javulásról számoltak be, holott mindössze annyit zöld turmixot fogyasztottak, amennyit kóstolóként az irodámban kaptak. Ez nem vicc, komolyan beszélek! Az internetes honlapunk megtervezője például elkezdett több élő ételt kívánni, pedig csak rendszertelenül itta a zöld turmixot; továbbá néhány hónap alatt lefogyott 6,5 kg-ot. A szemközti irodában dolgozó hölgy megszabadult az ekcémájától! Ő majdnem minden nap ivott egy csésze zöld turmixot. Még az UPS-es (gyorspostás) fiatalembernek is ízlett az ital!

Ez a pozitív fogadtatás arra ösztönzött, hogy Óda a zöld turmixhoz címmel cikket írjak, s azt mindenkinek elküldjem, akik rajta vannak az internetes címlistámon. Reakcióként szinte azonnal elkezdtek befutni a pozitív visszajelzések a barátoktól, tanítványoktól és a vásárlóktól. Noha késztetést éreztem, hogy a témában további kutatást végezzek, minden jel arra utalt, hogy a zöld turmixok több vonatkozásban is előnyös tulajdonságai azok valamennyi kipróbálója számára egyértelműen megmutatkoztak, és a turmixivók gyorsan növekvő száma valóságosan “zöld hullámot” indított el.