Ez tényleg működik!

Ez tényleg működik!

Viktória:

A nyers kosztra váltás úgy hatott ránk, mint kábítószeresre a hirtelen és teljes drogelvonál. Az első nap volt a legnehezebb. Egészen a nap végéig nem voltam benne biztos, hogy képesek leszünk megtartani ezt az étrendet. Reggel borzasztó fejfájásra ébredtem, ami egész napra velem maradt. Gyengének, fáradtnak és ingerlékenynek éreztem magam, de a legrosszabb mégis a folyamatos étvágy volt. Estére ez kínzó éhséggé fokozódott. Váljának nem voltak problémái, Szergejnél azonban azonnali reakciók léptek fel.

Szergej:

Az első nyersnap nem volt könnyű. Borzalmas migrénem támadt. A fájdalom annyira erős volt, hogy a tanár hazaküldött az iskolából. Nehezen bírtam ki gyógyszer nélkül. Nem ettem semmit. Egyedül az alvás enyhítette a fájdalmat.

Másnap reggelre a fejfájásom elmúlt, viszont elkezdett fájni a fülem. Olyan intenzíven szaggatott, hogy ágyban maradtam. Apu megtöltötte a kádat hideg vízzel, és azt mondta, gyors mozdulattal mártsam bele magam félóránként. Ez valamennyit segített. Késő délutánra a fülfájásom ismét fölerősödött. Zokogtam az ágyamban, Éjszaka anyu mellém feküdt, és gyengéden masszíroztam a fejemet, az arcomat és a fülemet. Amint egy kicsit kezdtem magamat jobban érezni, mindketten elaludtunk, amíg újból föl nem ébresztett a következő fájdalomroham.

Meglepő módon azonban reggelre sokkal jobban éreztem már magam, és kifejezett éhséget éreztem. Élvezettel fogyasztottam el a reggelimet, ami körte- és almaléből, valamint mandulából és datolyából állt. Elmentem az iskolába, anyu pedig megpróbált egy kicsit aludni.

Azon a napon egész nap remek hangulatban voltam. Könnyűnek és tisztának éreztem magam. Otthon ettem egy nagy tál salátát, ami fejes salátából, paradicsomból, uborkából, hagymából, dióból és olivaolajból készült. Annyira ízlett, hogy megváltozott a véleményem a salátákról. Az igazság az, hogy még mindig hiányzott a “normális” étel, de beletörődtem. Rengeteg változás történt, pedig még csak harmadik napja fogyasztottam nyers ételt.

Igor:

Lelkesedésem és félelmem segített átvészelni az első reggelt és a nap további részét. Késő estére azonban elbizonytalanodtam és dühös lettem. Enni akartam. Lefeküdtem, de nem tudtam aludni. Miután két-három órán keresztül forgolódtam az ágyamban, felkeltem és csendben kilopakodtam a konyhába. Úgy döntöttem, hogy csak másnaptól kezdek nyers koszton élni.

Olyasmire vágytam, mint például sült krumpli vagy főtt tojás, vagy legalább egy darab kenyér. Mindegy volt, csak találjak valamit! Nem sok időmbe telt, hogy rájöjjek: a kiürített konyhánkban semmi sincs, amiből főtt ételt lehetne készíteni. Fogcsikorgatva bújtam vissza az ágyamba, és addig forgolódtam, míg végül elaludtam.

Reggel viszont nem éreztem magam olyan fáradtnak, mint korábban! Nagyon ízlett a reggeli és az ebéd is. Ízletes volt, ám nem elégített ki.

Olyan kétségbeesetten kívántam a megszokott ételeket, ahogy a dohányos a cigarettát, amikor abbahagyja a dohányzást. Megértettem, hogy mennyire függővé válik az ember a főtt étellel kapcsolatban. Este minden újra megismétlődött azzal a különbséggel, hogy most már kicsit gyorsabban tudtam elaludni. Így ment ez két hosszú héten át.

Válja:

Azt mondtam magamnak: “no nem, én ezt nem fogom csinálni. A szüleim úgyse tartottak még ki semmilyen változtatás mellett néhány napnál tovább.” Ezért aztán csaltam. Az iskolában a hagyományos, megszokott ételeket ettem. Eszem ágában sem volt nyers étrendre váltani. Még csak meg sem akartam próbálni. Ekkor még anyu egyik nyers készítménye sem ízlett. Az almát szinte egyáltalán nem szerettem. Szóval idegenkedtem ettől az egész “együnk csak nyerset” gondolattól.

Az otthoni lelkesedés azonban nem csillapodott. Teltek a napok, majd a hetek. Aztán egy nap az iskolában 400 métert futottunk tornaórán. Ez nem kis távolság, annyi, mintha körbefutnánk a focipályát. Úgy lettem utolsóelőtti ebben a versenyben, hogy az utolsó helyezett lány csak gyalogolt… Nem azért lettem utolsó előtti, mert a lábaim nem tudtak gyorsan futni, hanem mert az asztmám miatt futás közben nem kaptam levegőt. Akadtak éjszakák, amikor egyáltalán nem tudtam rendesen lélegezni, de nem vettem észre, mert aludtam. A szüleim azonban aggódtak értem, mert hallották éjjel a légzésemet, és reggel erről beszéltek. A futóverseny után arra gondoltam, hogy talán mégis ki kéne próbálnom ezt a nyers kosztot.

Feltűnt, hogy a szüleim mennyire lefogytak. Nem csupán jobban néztek ki, de kedvesebbek és energikusabbak is lettek. Szóval elhatároztam, hogy én is kipróbálom. Véget vetettem a titkos iskolai evészetnek. Nem sokkal később ismét lefutottuk a 400 méteres távot az iskolában. Ekkor már sokkal könnyebben ment a futás! Az éjszakai légzési nehézségek is elmaradtak. Tudtam mozogni, képes voltam tornázni és számtalan olyan dolgot megtenni, ami azelőtt nem ment.

Eleinte meglehetősen féltem az iskolában attól, hogy mit fognak szólni a többiek, ha meglátják, hogy milyen ételt hoztam magammal. Általában egy hagymát és egy avokádót vittem ebédre a suliba, és még néhány furcsa zöldséget és gyümölcsöt, amit az osztálytársaim még sohasem láttak. Ők mindig valami üzletből származó, előre csomagolt harapnivalót hoztak magukkal. Én meg ott álltam a kis papírzacskómmal, benne az ilyen-olyan furcsasággal. Megkérdezték: “Mi ez? Megkóstolhatom?” “Persze, tessék, nyugodtan vegyél belőle” - feleltem. Erre ők: “Te! Ez nem is rossz! Ezt én is meg tudnám enni!”

Egy alkalommal gránátalmát vittem magammal. A barátaimnak annyira ízlett, hogy nekem nem maradt belőle… Megkérdem anyut, hogy legközelebb két gránátalmát csomagoljon, egyet nekem, egyet meg a gyerekeknek.

A legtöbb barátom elkezdett érdeklődni a nyers koszt iránt, én pedig egyre jobban élveztem az ebédidőt. Társaim ugyanis kíváncsiak voltak, hogy aznapra milyen ennivalót hoztam, ezért az összes gyerek mellettem akart ülni.

Szergej:

Két hét után azt tapasztaltuk, hogy a vércukorszintem stabilizálódik, és egyre jobban éreztem magamat. Továbbá elkezdtem fogyni. Így aztán úgy döntöttem, hogy az eredetileg tervezett két hétnél hosszabb ideig leszek nyers koszton.